Valóságshow-sztárból lett népszerű fitneszmodell

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.05. 16:51
A csinos szőke hölgynek csaknem kétmillió követője van a közösségi médiában – egyetemistaként a tévében indult el a karrierje, de azután a sport mindent vitt.

Az 1987-ben született szőke fitneszmodell, Janita Jancseva azután lett igazán népszerű, hogy hazájában szerepelt egy valóságshow-ban. Ezt kihasználva elkezdte az egészséges életmód és a sport fontosságát hirdetni, manapság pedig csaknem kétmillióan követik az Instagramon. A képeit elnézve persze egyáltalán nem meglepő. A sport már kiskorában is közel állt hozzá, ritmikus gimnasztikázott, úszott, futballozott és teniszezett is, de ekkor még elsősorban a tanulmányaira koncentrált, mivel ügyvéd akart lenni.


 











A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

Yanita Yancheva (@yanitayancheva) által megosztott bejegyzés


Huszonegy éves egyetemistaként aztán bejutott a valóságshow-ba, amelyet nem nyert meg, de óriási népszerűségre tett szert az országban. Ezek után sokkal jobban odafigyelt az étkezésére, elkezdett rendszeresen konditerembe járni, aminek meg is lett az eredménye. Egy ideje rendszeresen szerepel a népszerű fitneszmagazinokban, és nemcsak Bulgáriában, hanem világszerte sokan felfigyeltek rá.


 











A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

Yanita Yancheva (@yanitayancheva) által megosztott bejegyzés


„A televíziós show-műsor forgatása alatt nagyon sokat fogytam Panamán, ezért hazatérve elkezdtem edzeni és tudatosan étkezni, hogy visszanyerjem a formámat – idézte őt a simplyshredded.com. – Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyorsan rákaptam, és azóta nincs megállás. A saját eredményeim ugyanúgy motiválnak, mint a barátaim és a követőim támogatása. Hétfőtől péntekig edzek, és inkább a szabadsúlyos gyakorlatokat kedvelem. A kedvencem a guggolás és a deadlift.”

Az említett cikkben azt is elárulja, hogy bár sok szép helyre eljutott már, leginkább Thaiföld nyűgözte le. S hogy mi a kedvenc idézete?

„A varázslat ott van minden apró lépésben, amely a célodhoz vezet.”

Nemrég írtunk egy másik csinos fitneszmodellről, aki eleinte le sem mert menni az edzőterembe, két év alatt viszont komolyan megváltozott nemcsak a teste, hanem a szemlélete is, a törékeny lányból igen vagány csaj lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik