csupasport bannerhátsófüves banner

A súlyzós edzés unalmas? Jason Momoa meghökkentő videója erőnlétének titkáról

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.02. 19:41
null
Meghökkentő és szórakoztató videót készített Jason Momoával a Men's Health, az amerikai sztár elárulta, milyen sportokkal tartja karban a sokak által irigyelt testét.

„Ha tudtam volna, hogy jöttök, felkapok valamit” – mondta viccesen Jason Momoa, aki szó szerint meztelenül, egy rózsaszín köntösben fogadta a Men's Health stábját. Ez a poén része, de az Aquaman és a Trónok harca sztárja némi viccelődés (úgy edz, hogy a gondolataival mozgatja a tárgyakat) mellett komolyan is mesélt arról, mivel tartja formában magát. Merthogy a 43 éves színész kitűnő erőnlétnek örvend, sok nő odavan érte, a férfiak közül pedig jó néhányan szeretnének rá hasonlítani.

Nyilván a jó genetikájának is köszönheti a testi adottságait, ugyanakkor egy videóból is kiderül, hogy a vagány sztár rendszeresen sportol és mozog.

Aki kicsit is ismeri a népszerű színészt, az bizonyára tudja róla, hogy Honolulun született, ezek után pedig nem nehéz kitalálni, hogy a szörfözésnek is nagy szerelmese. Vagyis a sport sohasem állt távol tőle, persze nem volt mindig ennyire látványos és izmos a külseje, mint manapság. A filmszerepei kedvéért aztán látványos izomtömeget kellett építenie, amiben több tapasztalt személyi edző is segített neki az évek során.

 

Bár nem a nehéz súlyokkal végzett edzések a kedvencei (sokkal inkább a már említett falmászás vagy a szabadsúlyos gyakorlatok), ezeket sem veti meg, ha épp erre van szükség. Ugyanakkor önmagában a súlyzós edzés untatja, ezért választ jóval izgalmasabb kiegészítő sportokat, mint a falmászás vagy a kerékpározás.

Az edzései a hetes szám jegyében zajlanak, legalábbis a fellelhető források szerint előszeretettel alkalmazta azt a módszert, amikor egy adott gyakorlatból hét sorozatot kell végezni, mindezt hét ismétlésszámmal, hét másodpercnyi pihenőt tartva az egyes gyakorlatok között.

Ez elég intenzív, de éppen ezért lehet annyira hatékony – feltéve, hogy bírja az ember. Azt talán mondanunk sem kell, hogy Jason Momoa az étkezésére is odafigyel, sok húst és fehérjét fogyaszt, kerüli a finomított szénhidrátokat, ugyanakkor imádja a sört, abból is az egyik legnépszerűbb fajtát. Ezzel volt telepakolva a már korábban említett hűtőszekrénye is. Ennyi „bűnözés” mindenkinek belefér.

Fotó: AFP

 

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik