csupasport bannerhátsófüves banner

A Premier League spanyol izomkolosszusát még az NFL-ből is hívták

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 15:09
null
A 27 éves Adama Traoré izomzatával Hulkot, sebességével a korábbi sztársprinter Usain Boltot idézi, páratlan fizikai adottságait mégis labdarúgóként kamatoztatja.

A mali származású spanyol jobbszélső, Adama Traoré első pillantásra inkább tűnhet rögbi-, NFL-játékosnak vagy akár testépítőnek, mint profi futballistának. A Barcelona-nevelésű, később az Aston Villában, a Middlesbrough-ban, majd egy kisebb barcelonai kitérővel 2018 óta a Wolverhampton Wanderersben szereplő játékost nevezik Hulknak is, hiszen már-már a Marvel-karaktert idézőek az izomkötegei. Ez főleg annak tükrében tűnik meglepőnek, hogy Traoré korábban arról beszélt, ő bizony nem szokott súlyt emelni.

Fotó: Adama Traoré – Instagram

„Tudom, hogy az emberek nem hiszik el, de tényleg így van” – mondta még évekkel ezelőtt a Marcának. Képzeljük el, mi lenne, ha a megszokott erőnléti edzések mellett még ez is bekerülne a programjába… Hiszen a korábbi Wolves-csapattárs, Romain Saiss szerint az izomzata miatt még így is megkeresték Traorét NFL-együttesek, hogy játsszon náluk.

Persze a fizikuma nem egyik napról a másikra alakult ki: az edzőteremben kemény munkát végez, például szalag-ellenállásos ugrásokat és térdfelhúzást súlyokkal.

Az izomkolosszus sebessége is ámulatba ejtő. Korábban az olimpiai bajnok sprinterrel, Darren Campbell-lel dolgozott, és nemcsak intenzív gyorsasági gyakorlatokat végzett, hanem lassabb elemek is bekerültek a programba.

„Mindig azt mondta, hogy nem kell száz százalékot nyújtanom, mert valószínűleg hetvennel is meg tudok verni egy játékost, és akkor több energia marad a folytatásra” – fogalmazott, hozzátéve, sokszor tudna gyorsabb lenni, de inkább arra koncentrál, hogy későbbre is legyen oxigén a jó döntések meghozatalához, amikor nála van a labdával.

Fotó: Adama Traoré – Instagram
Fotó: Imago Images

Az elszántságát az is erősítette, hogy a Barcelona kötelékében volt alkalma Lionel Messivel edzenie.

„Ez olyasmi, amit sosem felejtek el. Mindig ő hagyta el utolsóként a pályát, és keményen dolgozott az edzőteremben is. Ha a világ legjobb játékosa így hajt, mit mondjunk mi, többiek? Lehetsz akármilyen tehetséges, munka nélkül nem megy.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik