Nem volt súlyzó, edzésként a feleségét emelgette a Trónok harca sztárja – videó

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 18:43
Súlyzó helyett a feleségével kondizott a népszerű sorozat Hegyeként ismert, igencsak kreatív Hafþór Júlíus Björnsson.

„Ha nincs elég kézisúlyzó a teremben, ne aggódj, légy kreatív, és használd a feleségedet” – írta viccesen az Instagram-posztjához Hafþór Júlíus Björnsson, aki elsősorban arról ismert, hogy ő alakította a marcona Hegy karakterét a népszerű Trónok harca sorozatban (érdekesség, korábbi cikkünkben még igencsak másként nézett ki, tényleg „hegyesebb” volt). A 34 éves izlandi erősember egyébként is rendszeresen oszt meg magáról kondizós videókat a közösségi médiában, nemrég 200 kilóval végzett fekvenyomást, előtte pedig 350 kg-os súllyal guggolt. Szinte meg sem kottyan neki, és olyan lazán emelgeti egy kézzel a feleségét is, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.


Nem ez az első eset, hogy a szintén remek formában lévő feleségét használja a súlyok helyett. 2020-ban, a Covid-járvány kellős közepén is megosztott egy hasonló videót, amelyben bicepsz és tricepszgyakorlatokat, valamint néhány guggolást végez a csinos Kelsey Morgannel. A 32 éves fitneszmodell hölgyhöz szintén közel áll a sport, egy korábbi adat szerint körülbelül 54 kilót nyom a mérlegen; márpedig ennyi – talán mondanunk sem kell – meg sem kottyan a Hegynek.

Mi azért azt javasoljuk, hogy a feleség egykezes emelgetése helyett célszerűbb mégiscsak keresni még egy kézisúlyzót vagy egy rudat a teremben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szörnyű sérülése után újra edzésbe állt a Hegy

Csupasport
2023.05.19. 18:53

A Trónok harca rajongóinak zarándokhelyei, a sorozat legfagyosabb helyszínei

Csupasport
2023.05.01. 18:09

Csak erős idegzetűeknek: megroppant a súlyok alatt a félelmetes Hegy – videó

Csupasport
2023.04.28. 19:47

Trónok harca: túrázás az igazi Sárkánykőn

Csupasport
2023.04.05. 12:19

Vasgyúrók változatos világa

Csupasport
2020.05.27. 11:14

Így lett Hegy a Trónok harca sztárjából

Csupasport
2019.12.31. 19:26

A Trónok harca legfagyosabb helyszínei

Csupasport
2019.05.19. 21:48

Aquaman edzőterem helyett a sört imádja

Csupasport
2019.05.18. 18:15
Ezek is érdekelhetik