A váratlan Arnold Classic-siker után a Nigériai Oroszlánnak jöhet a Mr. Olympia

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 18:55
Samson Dauda a rögbiről váltott a testépítésre, ma pedig már a világ legjobbjai között tartják számon. Idén megnyerte az Arnold Classicot, a következő célja pedig az, hogy a Mr. Olympián is ő legyen a legjobb.

Révbe ért a Nigériai Oroszlán, azaz Samson Dauda nyerte meg az idei Arnold Classic Men’s Open kategóriáját, egyúttal hazavihette a 300 ezer dolláros, (több mint százmillió forintos) pénzjutalmat. Ma már Nagy-Britanniában él, elképesztő a fizikuma, és sok más profi testépítőhöz hasonlóan ő is az ismerősei unszolására kezdte komolyabban venni a sportágat.

Kezdetben rögbizett, majd – látva az öltözőben az egyébként is erős testfelépítését – a többiek azt javasolták neki, hogy érdemes lenne gyakrabban lemennie a konditerembe. Így is tett, de csak a 2013-as Mr. Olympia után kezdte el igazán komolyan venni a testépítést. Phil Heath győzelmét látva elhatározta, hogy ő is ezt akarja csinálni, 2014 tavaszán pedig már színpadon állt az első jelentősebb versenyén a kezdő kategóriában – csakhogy a verseny promótere azt javasolta neki, hogy próbálja ki magát a fő kategóriában, amit legnagyobb meglepetésére meg is nyert.

A gazdi és Cerberus

Az idei Arnold Classicon nem ő számított a legfőbb esélyesnek, a zsűri azonban őt ítélte a legjobbnak, így megelőzte többek között Nick Walkert és Big Ramyt is. Érdekesség, hogy a felesége, Marlenka is június 11-én ünnepli a születésnapját, és amiben csak tudja, segíti, állandóan motiválja a férjét: a következő nagy céljuk az, hogy Samson Dauda megnyerje a sportág királykategóriájának számító Mr. Olympiát.

És ha már szóba került a család, mindenképp érdemes megemlíteni Dauda kutyáját, Cerberust is, akinek gazdájához hasonlóan szintén tiszteletre méltó a fizikuma. Hiába, a világ egyik legjobb testépítője mégiscsak furcsán nézne ki egy kis ölebbel.

És bár a hozzáértők szerint még van mit csiszolnia (kidolgozottabb hát- és vállizom), ha így folytatja, szinte biztosan hallunk még róla. Igazából az sem lenne meglepő, ha hamarosan a Mr. Olympián is győzedelmeskedne.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezt a gyűlölt gyakorlatot nem szabad kihagyni a Mr. Olympia győztese szerint

Csupasport
2024.01.05. 10:44

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35

Tíz éve ezért dolgozott, most elérte – világbajnok lett

Csupasport
2023.12.20. 11:13

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

Csupasport
2023.12.15. 18:18

Hogyan maradjunk fittek karácsonykor? – 10 tanács az ünnepekre

Csupasport
2023.12.14. 20:10

Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián

Csupasport
2023.12.09. 08:53

Arnold Schwarzenegger elárulta, mennyi volt a rekordja fekvenyomásban és guggolásban

Csupasport
2023.12.02. 11:06

A Mr. Olympia legfiatalabb magyar női versenyzőjének céljai: kvalifikáció és diploma

Csupasport
2023.12.01. 13:51
Ezek is érdekelhetik