Életem legjobb tíz (és öt) kilométerét sikerült a hétvégén megfutnom – a sikerélmény feldolgozása most is folyamatban van 🙂!
Az Esztergomi Futóművek egyik eseményére neveztem, a Tavaszi DpFp-re, azaz a Tavaszi Duna-parti Futópartira (a verseny fővédnöke a Spartathlon- és Ultrabalaton-győztes, Magyarország egyik legkiválóbb hosszútávfutója, Maráz Zsuzsanna volt, tőle vehettem át a rajtszámomat). Mivel elég húzós időszakon vagyok túl, kis wellnesszel kötöttük össze a versenyt, és olyan jó helyre sikerült szállást foglalni, hogy csak át kellett sétálni a helyszínre. Indulás előtt természetesen a futócuccok összerakására sokkal több időt szántam, mint a többire, arra csak behajigáltam néhány dolgot, a futáshoz legyen meg minden, az a legfontosabb 🙂 Esztergom gyönyörű hely, jó volt csatangolni a városban, és az úszás, szaunázás is igencsak jólesett, még arra is volt időm, hogy összeállítsak kifejezetten erre a versenyre egy válogatást a zenéimből. A verseny napján láttam, hogy tíz fok körüli lesz a hőmérséklet, eső nem várható, ami parádés idő a futáshoz, és valóban, ragyogó napsütésben indultunk el a rajtszámot átvenni. Útközben azonban hirtelen beborult, viharos szél kezdett fújni, annyira, hogy a startig kockára fagytam. A rajtban szépen beálltam hátra, az elejét-közepét meghagytam az agaraknak és gepárdoknak.
Mivel az edzőm űridőt írt be nekem a Training Peaksbe, némi taktikát összeraktam a fejemben arra az esetre, ha történetesen épp jól menne a futás, és a hatvanperces határ közelébe kerülök.
Ez annyiból állt, hogy az elején nyomom neki, amennyire tudom; ismerve magam, félidőnél elkedvetlenedem majd, hogy még ugyanennyi hátra van, így lesz puffer, ha itt belassulok. Öt kilométernél volt forduló, ott ihatok egyet a kulacsomból, és ha már nagyjából három kilométer lesz hátra, rásegítek egy kis zselével, ezen ne múljon. Az odaút meglepően jól ment, az órám jelzett néha, hogy túl gyors vagyok, de szépen előzgettem. Két versenyző többször próbált lefutni, azonban nem sikerült nekik (visszafelé már igen), így visszasoroltak mögém. Ez a kis közjáték igencsak önbizalom-növelő volt. Amire nekem külön figyelni kell, az a pedálütem, folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy kisebbeket lépjek, mert ez egyértelműen energiatakarékos – a magasságom miatt nehézkes, ám most végig tudtam rá figyelni.
Nem tervezte, mégis ott lesz a Spartathlonon
