Big Ramy sikerei éltetik, szemétszedéssel teremti meg a feltételeket a sporthoz

Vágólapra másolva!
2023.02.09. 15:43
null
Egy egyiptomi testépítő példás alázattal tesz meg mindent azért, hogy megvalósítsa álmát.

A Csupasporton is többször írtunk már Mamduh Mohammed Hasszan Elszbiajról, ismertebb nevén Big Ramyról, aki nemcsak Egyiptom legismertebb testépítője, hanem a Mr. Olympia kétszeres bajnoka is.

A rangos elismerést 2020-ban és 2021-ben elnyerő Big Ramy sikerein felbuzdulva több fiatal férfi is elhatározta, hogy testépítő-karrierbe kezd.

Néhányan annyira elszántak, hogy bár lehetetlennek látszik a küldetésük, akkor sem adják fel.

Közéjük tartozik a 29 éves Ali el-Sarkavi, aki hiába volt dobogós hazája több testépítő-viadalán, nem tudott szponzorokat állítani maga mellé, így saját erőből, szemétszedéssel próbálja megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy eljusson a nemzetközi versenyekre, vagy egyáltalán a testépítéshez szükséges étrendet összeállítsa magának. Egész délelőtt lovaskocsival járja Garbia útjait, szemetet és újrahasznosítható hulladékot gyűjt, amelynek leadásából napi 200 egyiptomi fontot, azaz 2300 forintot keres.

„Bárcsak lenne egyszerűbb módja ennek” – idézte a sportembert a Reuters a róla készített riportjában. El-Sarkavinak ugyanis más egyiptomi egyéni sportolóhoz hasonlóan szűkíti a lehetőségeit, hogy a hazai vállalatok szinte csak a labdarúgásba és a kézilabdába fektetik a pénzüket.

Ali el-Sarkavi már többször is eljutott arra a pontra, hogy feladja, de Big Ramy nemzetközi sikerei mindig átlendítették a holtponton.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Súlyok, könnyek, aranyak: újra megmérették magukat Angyalföldön a súlyzós edzés szerelmesei

Csupasport
2024.11.13. 08:34

A hétvégén ismét próbára tehetik magukat az amatőr testépítés szerelmesei

Csupasport
2024.11.07. 13:50

Davis-kupa: vereség párosban, 2:1-re vezet Egyiptom az osztályozón

Tenisz
2024.09.14. 11:40

A testépítő, aki elhozta a figure kategóriát Magyarországra

Csupasport
2024.08.05. 05:24

Férfi kézi: átnevezik a Super Globe-ot, klubvilágbajnokságként viszik tovább a tornát – hivatalos

Kézilabda
2024.05.24. 12:19

A lengyel pletykák igazak: jó Magyarországon versenyezni

Csupasport
2024.05.14. 09:44

Ne rángassuk a súlyokat! – egyedül építette fel magát a nulláról a vb-címekig

Csupasport
2024.04.27. 17:17

Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

Csupasport
2024.01.04. 19:35
Ezek is érdekelhetik