A kinti mozgás sikerélmény, avagy három ok, amiért érdemes a természetben futni

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 18:11
null
Címkék
Fizikailag és mentálisan is megerősít, egyben felszabadít, ha télen vagy nyáron úgy döntünk, hogy a futópad helyett a természetben edzünk.

A hideg, pláne fagyos, havas időjárásban nehezebben vesszük rá magunkat, hogy kimozduljunk futni. Ráadásul ha sikerül, sokszor akkor is csak a konditeremig jutunk, hiszen főleg télen egyszerűbb a biztonságos, meleg, bónuszként akár filmnézéssel is kecsegtető masinát választani, akár otthon is.

A Canadian Running Magazine-on olvasható cikkben azonban egy kanadai futó és kerékpáros, Lauren Moretto összeszedett három indokot, amely még a géphez szegező időjárásban is jó motivációként szolgálhat ahhoz, hogy keressünk egy csendes (ám biztonságos) erdei szakaszt vagy szép parkot az aktuális futásunkhoz. Az esőben futás szépségeiről pedig már korábban mi is szóltunk.

Frissítő és motiváló természeti környezet


Bár hobbi- vagy olykor akár profi futóként is nehéz meggyőzni magunkat, hogy elhagyjuk a lakást, adjon erőt a tudat, hogy a természeti környezet ösztönzően hat a hangulatunkra. A táj és a zöld növényzet, sőt még az évszak miatt most levelüket vesztő fák, cserjék is javíthatják a hangulatunkat. És ezt kutatás bizonyítja!

Az Environment and Behavior nevű szaklapban publikáltak egy felmérést, amelyet 1581 kezdő holland futó körében végeztek el. Az eredmény szerint a megkérdezettek szívesebben futnak a parkokban vagy a városon kívül, s a mozgás után felfrissültnek érezték magukat.

Mindez szépen aláhúzza azt az egyre inkább elfogadott tételt, hogy a természetes környezetben végzett mozgás jobban csökkenti a stresszt, és talán az is segít, hogy az autóktól mentes környezetet biztonságosabbnak érzik.

Mentálisan megerősít


Miközben a nyugtató környezet felfrissít, az időjárással dacolva sokat fejlődhet a kitartásunk is, hiszen ha egy esős, borongós napon szintén tisztességgel elvégezzük az eltervezett futást, akkor az biztosan megacélozza az akaraterőnket. A háttér feltérképezéséhez egy másik tanulmány (ami a The Sport Psychologistben publikáltak) szerzői tizenkét ultrafutóval beszélgettek a hosszabb távok mentális kihívásairól.

Arra jutottak, hogy a többórás vagy -napos versenyekhez szükséges mentális szívósság egyik eleme a kemény környezetben végzett felkészülés. Egyrészt erősíti az önbizalmat, ha képesek vagyunk legyőzni a természeti akadályokat, másrészt valóban jó gyakorlás, mert az ultratávú események során is kiszámíthatatlan körülmények léphetnek fel.

Persze akármennyire is biztat a futó az időjárási körülmények legyőzésére, nem szabad eszetlenül kivágtatni a természetbe. Külön figyeljünk akkor, ha sötétedés után futunk, és persze fektessünk nagy hangsúlyt az időjárásnak megfelelő öltözködésre, hogy később tényleg hasznossá válhasson a kinti mozgás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
5 órája

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57
Ezek is érdekelhetik