Új női 12 órás világcsúcs született a „kis” Spartathlonon

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 16:11
null
Az izraeli verseny kezd igazán kedvelt lenni, tavaly Aleksandr Sorokin, ezúttal Dominika Stelmach döntött rekordot.

Lassan a Spartathlon mellett a Spartanion nevét is meg kell jegyeznünk, olyan remek eredmények születnek rajta. A névhasonlóság amúgy nem véletlen, az izraeli verseny a görög viadal egyfajta előszobája, kvalifikációs eseménye.

Tavaly Aleksandr Sorokin megdöntötte saját 12 órás és 100 mérföldes világrekordját a Spartanionon, majd amúgy menetből néhány hónappal később összehozott egy 24 órás csúcsot, amiről a Csupasporton is beszélt. Ezúttal a 12 órás női világrekordot sikerült múlt időbe tenni: a lengyel Dominika Stelmach 152.6 kilométerig jutott az izraeli versenyen.

A 40 éves futó eleve úgy indult a kihívásnak, hogy megpróbálja megdönteni Camille Herron rekordját, és mintegy 3.5 kilométerrel sikerült is megtoldania.

Stelmach eredményét természetesen még hitelesíteni kell – emlékezhetünk, éppen Herron egy másik, 100 mérföldes világrekordját nem fogadták el, mert pályahiba miatt 218 méterrel kevesebbet futott...

A lengyel futónak nem az izraeli volt az első kiemelkedő versenye. Két évvel ezelőtt a DUV szerint például minden viadalt megnyert, amelyen csak rajthoz állt, de győzött már a 120 kilométeres Cappadocia Trailen, második volt a 100 kilométeres amerikai Black Canyon-versenyen, és rendszeresen az élmezőnyben végez a dél-afrikai eseményeken, a híres Comradeson és a két óceán közötti viadalon. Ezúttal a Spartanionon a 12 órás mellett a 24 órás versenyen is célba akart érni, ám ahogy említette, amikor az egyik fia a világcsúcs után örömében a nyakába ugrott, úgy érezte, mára ennyi éppen elég volt. Lesz még úgyis elég elfoglaltsága ebben az évben, a Comrades mellett rajthoz áll a legendás UTMB-n is.

Nyitó kép: Dominika Stelmach/Spartanion

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t

Csupasport
2025.05.07. 14:20

Ha egyszer visszatér az Ultrabalatonra, húsz órán belüli eredményt szeretne

Csupasport
2025.02.04. 13:28

Idén valami újat próbál ki, jöhetnek a huszonnégyórás versenyek!

Csupasport
2025.01.02. 15:56

Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Csupasport
2024.12.17. 16:54

Francia színekben versenyzett, de magyar zászlóval ért célba a Spartathlonon

Csupasport
2024.11.24. 13:40

A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon

Csupasport
2024.10.08. 16:16

Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Csupasport
2024.10.07. 15:39

Bódis Tamás volt az idei Spartathlon legjobb magyar szereplője

Atlétika
2024.09.29. 08:44
Ezek is érdekelhetik