Legyőzhetetlen a kerekesszékes King Kong

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 17:42
A testépítés szerelmeseként 2007-ben súlyos autóbalesetet szenvedett Harold Kelley, de azóta is folyamatosan edz és nyer is a Mr. Olympián.

Bár a Mr. Olympián mindig a fő kategória kerül reflektorfénybe, esetleg még a női győztessel szoktak részletesebben foglalkozni, ki kell emelnünk Harold Kelley teljesítményét. Az 1971-ben, Texasban született, King Kong becenévre hallgató testépítő tavaly decemberben sorozatban ötödik alkalommal nyerte meg a kerekesszékes Mr. Olympiát, ezzel ő a kategória eddigi egyetlen győztese. A mélyen istenhívő amerikai sportoló már 1990 óta foglalkozott testépítéssel, ám 2007-ben súlyos gerincsérülést szenvedett.

A feleségével és a lányával autóztak Oklahomában, amikor kiszaladt eléjük egy szarvas, ő pedig megpróbálta elkerülni az ütközést, így az autó egy fának csapódott.

A bajt az egyébként életeket mentő biztonsági öv okozta, az ütközés következtében eltört egy csigolyája. A baleset után bizonyára sokan összezuhantak volna, ő azonban erős maradt, és továbbra is folytatni akarta a testépítést. Olyannyira, hogy két hónappal később már az edzőteremben volt, miközben egy ilyen súlyos sérülés után a legtöbb embernek fél év kell ahhoz, hogy mentálisan feldolgozza a történteket. Ekkor még a Mr. Olympián nem is létezett kerekesszékes kategória, így Harold Kelley nem sejthette, hogy 2022-ben már ötszörös győztesnek vallhatja magát. Ő egyszerűen csak sportolni akart.

„Mindig is optimista ember voltam, és azon kívül, hogy nem tudok járni, most is bármire képes vagyok, amit szeretnék – idézte őt a blackdoctor.org. – A baleset után két választásom volt. Depressziós leszek vagy előre tekintek. De nekem nem volt időm arra, hogy depressziós legyek.”


A hozzáállásáról az is sokat elmond, amit korábban mondott a musculardevelopment.com oldalnak.

„Az édesapám vietnámi veterán volt, és mindig arra tanított, hogy arra koncentráljak, mi az, amit meg tudok csinálni, és ne arra, hogy mit nem. A lábedzéssel a baleset után nyilván nem kellett foglalkoznom, pedig korábban nagyon szerettem. Ugyanakkor nem sok olyan felsőtest-erősítő gyakorlat volt, amit ne tudtam volna elvégezni. Fontos, hogy higgyünk magunkban, maradjunk optimisták, és úgy is beszéljünk, bármennyire nehéz is a helyzetünk.”

Nos, a sikereivel bizonyára sok sorstársát motiválja. Az alázatosságáról pedig mindent elmond, amit az ötödik győzelme után írt ki az Instagramra.

„Köszönöm Istennek az ötödik győzelmet, az ő kegyelme nélkül nem tartanék itt. Továbbá nagyon hálás vagyok a feleségemnek, a gyerekeimnek, az édesanyámnak, a testvéreimnek és az unkatestvéreimnek az állandó támogatásért. És persze végtelenül hálás vagyok a szurkolóknak is, nélkülük ez az egész létre sem jöhetett volna.”

Fotó: Harold Kelley/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik