Magyar futó is nagyot bukott a valenciai káoszban – videó

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 09:04
Sokan estek el a 10 kilométeres verseny kezdeténél, a borús indulás után azért nagyszerű eredményeket produkáltak a világelit tagjai.

Tumultuózus jelenetek játszódtak le a vasárnapi 10 kilométeres valenciai futóverseny, az Ibercaja rajtjánál. Az indulók nem fértek el rendesen, emiatt estek-keltek, egyik honfitársunk, a végül 285. helyen 32:22-es időeredménnyel célba érő, egyébként Finnországban élő és készülő Paukó András is bukott, csúnyán megütötte a csípőjét és a könyökét, de sokakkal ellentétben tovább tudott menni.

Több mint 12 000-en vállalkoztak a táv teljesítésére, a mezőny rendkívül erős volt, és mivel túl korán engedték el a startnál az amatőr futókat, és nem volt elég széles a kijelölt szakasz, így a legjobbak sem tudtak kényelmesen elindulni, egyre-másra zuhantak a földre. (Érdekesség, néhány napja írtunk a párizsi 10 kilométeres versenyről, ahol szintén hatalmas bukás történt a rajt után.)


A nehézségek ellenére azért nagyszerű viadal kerekedett a valenciaiból, ami nem csoda, mert a világ egyik leggyorsabb pályáján futhattak a résztvevők.

Az etióp Yalemzerf Yehualaw nem titkoltan női világrekordot szeretett volna futni, amit egyébként ő tart, és nagyon kevésen, szinte hajszálon múlott, hogy nem sikerült neki. 29:19 perc elteltével szakította át a célvonalat, vagyis öt másodpercre volt az általa tavaly februárban a szintén spanyolországi Castellónban elért csúcstól – eredetileg 29:18-as időt könyveltek el neki vasárnap, ezt később korrigálták. Eredménye így is minden idők második leggyorsabb női futása a 10 kilométeres távon.

A honfitárs nyulak által segített Yehualaw fél távig 14:47-et ért el (Castellónban ennél sebesebben kezdett), aztán rákapcsolt, s végül nagyjából 2:55 perces kilométerekkel nyerte meg a versenyt. Később elmondta, csalódott egy kissé, mert nem koronázta siker a próbálkozását, ugyanakkor elégedett azzal, hogy bátor és erőteljes kísérletet tett a rekord megdöntésére. Helyenként egyébként masszív szembeszél nehezítette az atléták feladatát.

A férfiaknál ilyen kaliberű eredmény nem született, de 27 percen belül azért beértek ketten, méghozzá a kenyai Weldon Kipkirui Langat (26:55, egyéni csúcsbeállítás), és mögötte két másodperccel az egyéni rekordot elérő Charles Kipkirui Langat (tíz év van köztük utóbbi javára), a top tízben hét kenyai zárt. A jól taktikázó Weldon Langatnak nem titkolt célja, hogy a kenyai csapat tagja legyen az idei budapesti világbajnokságon 10 000 méteren.

Fotó: Ibercaja/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

La Liga: Nikitscher végig a pályán volt, a Valladolid kikapott Valenciában

Spanyol labdarúgás
2025.03.08. 20:40

Mamardasvili ráadásbeli hibája miatt bukott el két pontot a Valencia Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.01.11. 23:05

Határ Bernadett távozott Valenciából

Kosárlabda
2024.11.25. 18:48

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

La Liga: nehezen gyűrte le a Valencia a Granadát

Spanyol labdarúgás
2024.04.04. 21:57

Megdőlt a női 10 kilométer világrekordja Valenciában

Csupasport
2024.01.14. 21:04

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg

Csupasport
2023.12.06. 11:14

Négy magyar hegymászó tragédiája, akik az ismeretlenbe indultak a Himalájában

Csupasport
2023.06.24. 19:01
Ezek is érdekelhetik