Az eddigi legkeményebb kihívás: hétezer méterig futna fel a magyar Jégember

Újabb egyedülálló teljesítményre készül az önmagát extrém hidegterápiás futóként meghatározó Szilágyi Zoltán. A Jégembernek becézett sportoló terve az, hogy kevesebb mint tíz nap alatt feljut a 6893 méter magas Ojos del Saladóra – félmeztelenül, rövidnadrágban…

Önt ismerve nem meglepő, hogy újabb egyedülálló dobásra készül. Pontosan mi is a terv?

Február harmadikán indulunk Chilébe, az Atacama-sivatagba, ahol az óceánpartról szeretnék felfutni a föld legmagasabban fekvő vulkánjának a csúcsára. Erről elég csak annyit, hogy az összes magaslati világrekordot itt tartják, de nem a tengerszinttől, hanem az ötezer-kétszáz méter magasan fekvő alaptábortól. Mindezt hét-tíz napos akklimatizáció után.

Én viszont nulla méteres tengerszint feletti magasságtól indulok, és nem lesz akklimatizációs hét. Ez eddig eszébe sem jutott senkinek, és valóban elég kemény feladat lesz.

De egy edzett szervezetnek ezzel elvileg nem lehet gondja. Ettől függetlenül tudom, hogy ez lesz életem eddigi legkeményebb erőpróbája. Gyakorlatilag az összes eddigi teljesítményem azt a célt szolgálta, hogy ez sikerüljön. Mint az olimpikonoknak, akik négy évig készülnek a nagy versenyre.

Ha jól tudom, nem az lesz az egyetlen nehézség, hogy az óceánparttól felfut az Ojos del Saladóra.

Mégiscsak Jégembernek becéznek… A célom az, hogy amíg csak lehet, félmeztelenül, rövidnadrágban fussak. De az alaptáborig mindenképpen. Egyébként az egész túra körülbelül háromszáznyolcvan kilométer, a terv, hogy mindennap egy maratont, de inkább ötven kilométert kell futnom, miközben a szintemelkedéssel, hőmérséklet-változással és oxigénhiánnyal kell megküzdenem. És lehetőleg szeretném egy hét alatt végigcsinálni, de mindenképpen nyolc-tíz napon belül.

Egész pontosan milyen körülmények várnak önre?

Az első két nap sivatagi környezetben, harmincöt fokos kánikulában kell futnom a homokdombok között. Utána hosszú, kétszáz kilométeres szakasz következik, szintemelkedéssel, légnyomásváltozással, oxigénhiánnyal, miközben a hőmérséklet folyamatosan csökken. Az alaptáborban már elég zord lesz az idő, fenn a csúcson pedig mínusz huszonöt-harminc fokos hideg vár rám, negyven kilométer per órás széllel.

Ez azt jelenti, hogy a hőérzet mínusz negyven fok körül lesz majd, úgy, hogy előtte egy hetet futottam. Ez egyébként a föld legzordabb területe.

A páratartalom egy százalék alatti, nincs semmi élővilág, és Jézus korában esett utoljára az eső. A NASA is itt teszteli a Mars-járóit. Annyi nehézség lesz, hogy nehéz lenne már fokozni.

Egyáltalán hogyan lehet erre készülni, főleg itthon?

Extrém edzésekkel. Napi kétszer, az összeesésig, minél jobban kitolva a tűréshatárt. Emellett meditációs edzésekkel, ilyen például, amikor a jéghideg vízben ülök egy órát. Emellett szinte mindent a hidegben csinálok.

Kik lesznek a kísérői?

Szerencsém van, mert profibb csapatom nem nagyon lehetne. Négyen leszünk, az egyik segítőm doktor Nagy Balázs, a hegy szakértője. Ő egyetemi docens az ELTE-n, geográfus, klímakutató, és már tízszer volt fent a hegyen. A másik a párom, Lenkei Alexandra mentőtiszt, ő elsősorban az egészségügyi részért felel, továbbá sok mindenben segít majd. És lesz még egy mindenes segítőm, aki fut velem, és motivál, ha kell. Ő Iván Levente, huszonéves egyetemista, Nagy Balázs hallgatója az egyetemen, és válogatott hegyifutó. És persze végig egy terepjáró kísér majd bennünket.

Mitől tart a legjobban?

Hogy a végére legyen erőm a mászásra, egyben legyek, koncentrált legyek. És ahogy mondani szokták, nemcsak fel kell érni a csúcsra, hanem le is kell onnan jutni az alaptáborba. Kemény lesz, de már nagyon várom.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!