Amíg versenyzett, rossz technikával futott az Eb-érmes, most a jót tanítja

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 10:04
Mióta Becky Lyne rájött, miben hibázott, szakmai segítséget nyújt az atlétáknak.

A hobbifutókban is felvetődik a kérdés, pláne azokban, akik magasabbra törnek, hogy miként tudnának javítani a technikájukon, gyorsabban haladni, kevesebb sérülést elszenvedni.

Becky Lyne nem akárki: 1:58:20-as egyéni csúcsot futott 800 méteren 2006-ban, ugyanabban az évben nagy hajrával Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, nem csoda, hogy a brit atlétikai szakíróknál ő lett az esztendő legjobbja. Pályafutása a húszas évei közepén megfeneklett, de ez nem lett volna törvényszerű, csak akkoriban sokkal kevésbé volt tájékozott, mint manapság, nem tudta, mire van szüksége a jó eredmények eléréséhez.

De miután kiderítette, közzé is tette az eredményeket.

„Miután tanulmányoztam a technikámat, és kísérleteztem vele, ráéreztem, hogyan tervezzük meg a futást. Rájöttem, hogy korábban mennyi mindent rosszul csináltam – mondta Lyne az athleticsweekly.com oldalnak. – Frusztráló az egészben, hogy mindig azt mondták, a futótechnikám nagyon is jó. Gondoltam, valami nem stimmel, különben nem lettem volna ennyire sérülékeny.”

A biomechanikai teszt is azt állapította meg anno, hogy minden rendben Lyne-nal, persze a sporttudósoknak tizenöt éve messze nem állt rendelkezésükre olyan technológiai háttér, mint manapság.

A korábbi klasszis atléta rájött, hogy túl nagyokat lépett. Hogy ezt érthetővé tegyük, Becky Lyne azt a kulcsmondatot citálta, hogy „inkább a lábadon kell futnod, mint a lábaddal.”

Ehhez kissé fel kell emelni és előreengedni a csípőt, ennek segítségével sok olyan dolog is a helyére kerül, amit egyébként is tenni kellene futásnál.

A 23 éven aluli Európa-bajnoknak meggyűlt a baja az Achilles-inával, ami feltehetően éppen a lépéshosszra vezethető vissza, mert hosszabbaknál jobban feszül az Achilles, nagyobb terhelést kap a sarok. Lyne hegymenetben gyakran légzési nehézségekkel küzdött, és fájdalmas hólyagokat gyűjtött össze technikai problémája miatt.

„Túl sok volt a nyomás a vállamon és a mellkasom körül, mert nem saját magam középpontjából, hanem a vállamból irányítottam a mozgást. Ahogy felemelem a csípőmet, aktiválódik a mag, a középpont, így ellazulhatnak a vállak. Enélkül hiába kérik a sportolókat, hogy lazítsák el a vállaikat, nem tudják. Megvilágosodásként ért, amikor erre rájöttem!” – folytatta Lyne, aki éppen ezzel foglalkozik, elemzi a futók technikáját, és fiziológiai szűrést végez.

 

Öt pontban foglalta össze, miként fejleszthetik stílusukat az atléták:



  1. Növekedés (a csípőemelés megakadályozza a sarok túlzott ütődését)

  2. Ritmus (180 lépés/perc sebesség rugalmas energiát biztosít)

  3. Kiegyenesítés (az erősen kiigazított test a gravitáció segítségével előrelendít)

  4. Körözés (azt kell éreznie a lábnak, mintha egy kerék lenne alatta, amit funkcionálisan tol előrefelé)

  5. Élvezet (a futás által termelt hormonok csökkentik a stresszt és a szorongást).


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik