csupasport bannerhátsófüves banner

Mr. Olympia: a Perzsa Farkas rangos díjat és rengeteg pénzt nyert

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2022.12.19. 19:43
null
Hétvégén rendezték a testépítés legrangosabb versenyét, a Mr. Olympiát. Cikkünkben röviden összefoglaljuk, melyik kategóriában ki nyert, és mekkora pénzdíjjal járt a győzelem.

Mr. Olympia

A legfontosabb versenyszámban született a legnagyobb meglepetés. Az iráni Hadi Csupan a dobogóra esélyesek közé tartozott, de kevesen gondolták, hogy legyőzi a Big Ramyként ismert egyiptomi Mamdu Elszbiajt. A címvédő azonban csak az ötödik helyen zárt, Nick Walker lett a második, Brandon Curry pedig a harmadik. A mélyszegénységből induló Perzsa Farkas 400 000 dollárt, azaz átszámítva körülbelül 150 millió forintot kapott az első helyért. A kategória rangját jelzi, hogy itt még a harmadik helyért is 100 ezer dollár járt, miközben a többi versenyszámban a győztes ennek a felét kapta.

Ms. Olympia

A nőknél nem született meglepetés, a legnagyobb esélyes, Andrea Shaw sorozatban harmadszor nyert. A 39 éves amerikai hölgy ezért ötvenezer dollárt, azaz körülbelül 19 millió forintot kapott. A második helyen Angela Yeo, a harmadikon Helle Trevino zárt.

Figure Olympia

A mindössze harmincéves Cydney Gillon sorozatban hatodszor nyerte meg a Figure Olympiát, amelyhez bár rendkívül kidolgozott izomzat szükséges, a fő kategóriának számító Ms. Olympiához képest sokkal nőiesebbek a versenyzők. A győztes itt is ötvenezer dollárt kapott.

Kerekesszékes Olympia

Harold Kelley ötödik alkalommal nyerte meg ezt a kategóriát, amelyben összesen tizenketten indultak. A második helyen Gabriele Andriulli végzett, és Antoni Khadraoui lett a harmadik. Érdekesség, hogy ezt a kategóriát ötödik alkalommal rendezték meg, azaz Harold Kelley-t eddig senki sem tudta legyőzni.

A többi kategória győztese (mindenki 50 000 dollárt kapott)

212: Shaun Clarida

Classic Physique: Chris Bumstead

Men’s Physique: Erin Banks

Fitness Olympia: Missy Truscott

Women's Physique: Natalia Abraham Coelho

Wellness Olympia: Francielle Mattos

Bikini Olympia: Maureen Blanquisco

A magyar versenyzők nem tudtak a legjobbak közé kerülni, róluk korábbi cikkünkben írtunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik