A kínos doppingügyek után fellélegezhet Kenya, de a veszély még nem múlt el

Vágólapra másolva!
2022.12.05. 12:25
A budapesti világbajnokságon itt lehetnek a világklasszis futók, bár az afrikai országban ipari méreteket öltött a doppingolás.

Jövő augusztusban atlétikai világbajnokság lesz Budapesten, és mindazoknak, akik a 100 vagy 400 méternél kicsit többet – bár kétségtelenül lassabban – futnak, érdekesnek ígérkeznek a hosszabb távú utcai versenyek is, vélhetően sok-sok kenyai nagyágyúval, például a maratoni világcsúcstartó Eliud Kipchogéval.

Jelen állás szerint ezek a nagyágyúk itt lehetnek Budapesten, mégpedig valóban kenyaiként rajthoz állva…

Hogy ezt egyáltalán hangsúlyozni kell, az egy friss döntés eredménye. Bár a Kenyai Atlétikai Szövetség elöljárói komolyan aggódtak, hogy rendkívül kellemetlen határozattal kell szembesülniük, egyelőre megmenekültek, és nem tiltották el az afrikai országot a nemzetközi versenyektől.

A probléma természetesen a dopping. Már tíz éve nagy cikkek jelentek meg az európai sajtóban az üzemszerű doppingolásról, amit egy mélyrehatóbb vizsgálat követett, merthogy a sportolók nem szívesen jelentek meg mintaadásra. Ám érdemi változás nem nagyon történt, 2015-ben már arról szóltak a hírek, hogy négy évre is eltilthatnak minden kenyai atlétát. Napvilágra jöttük előtt, 2015 augusztusában rendezték a pekingi atlétikai világbajnokságot, amelyen Kenya hét arannyal végzett az éremtáblázat élén, a másik doppinggyanús „rosszfiú”, a szintén hét elsőségig jutó, kevesebb ezüstöt szerző Jamaica lett a második. Valahol természetes, hogy az afrikaiak sokat „behúztak” a közép- vagy hosszútávú versenyszámokból, de nyertek 400 gáton és gerelyhajításban is! Akkoriban robbant ki egy másik nagy botrány, hiszen a brit Sunday Times és a német ARD ötezer atléta vérminta-elemzését szerezte meg 2001 és 2012 között, ebből 800 gyanús volt: az olimpiákon és világbajnokságokon kiosztott érmek harmadát olyan sportolók szerezték meg, akik doppinggyanús mintát produkáltak. Többségük orosz volt, de Kenya állt a második helyen 77 sportolóval…

Kipchoge bízhat benne, hogy néhány társa tisztességtelen versenyzése miatt őt nem büntetik

Némi enyhülést jelentett, hogy egy jól felszerelt doppinglabort telepítettek az országba, hitelesebbnek tartott nemzetközi ellenőrökkel a nem mindig megbízható helyiek helyett. Azonban mostanra megint melegszik a helyzet, szinte nincs olyan hét, hogy ne tiltanának el kenyai atlétát. Szeptember végi hírek szerint az Afrikai Játékok bronzérmese, Lilian Kasait Rengeruk volt a 39. kenyai sportoló, akit doppingvétség miatt eltiltottak (megúszta tíz hónapos büntetéssel), novemberben pedig már arról szerezhettünk tudomást, hogy Keneth Kiprop Renju, a prágai és koppenhágai félmaratoni győztesének megbukásával (öt évre meszelték el) csak 2022-ben több mint húsz kenyait szankcionáltak.

Köztük van Diana Kipyokei, a tavalyi bostoni, a két évvel ezelőtti isztambuli maratoni győztese, Marius Kipserem, aki kétszer nyert rotterdami maratonit, Philemon Kacheran, aki tavaly Valenciában lett harmadik vagy éppen Lawrence Cherono, a 2019-es bostoni és chicagói győztes.

És ekkor jött a vésztanácskozás, amely előtt a kenyaiak biztosak voltak benne, hogy itt a vég, felfüggesztik rajthoz állási jogukat, a tiszta atléták is legfeljebb egyénileg, himnusz és zászló nélkül versenyezhetnek.

Kormányzati szinten ígértek meg mindent, úgymond nemzetstratégiai ágazatnak minősítve az atlétikát, és vállalták, hogy a következő öt esztendőben évi ötmillió dollárt költenek doppingellenes harcra. Vállalásukkal elérték céljukat, a kenyaiak továbbra is indulhatnak a versenyeken, pedig ahogy Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke fogalmazott, nagyon aggasztó a helyzet, hiszen egy év alatt atlétikában a pozitív doppingtesztek negyven százalékát kenyai sportolók adták.

Hogy mit hoz a jövő, az igencsak kérdéses. Alighanem naivitás lenne azt feltételezni, hogy ezentúl minden jóra fordul, egyébként is a nemzetközi szövetségnek nem feltétlenül érdeke, hogy súlyos szankciókkal éljen a világbajnokság előtt. Úgyhogy most okkal bízhatunk benne, hogy Kipchoge valóban kenyai színekben, országa zászlaja alatt lesz ott a Hősök terén a vb maratoni távjának rajtján.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik