A hűtőre ragasztott fényképtől a testépítés csúcsára

Vágólapra másolva!
2022.12.10. 19:03
Iris Kyle abszolút rekorderként tízszer nyerte meg a Ms. Olympiát, és többször is diadalmaskodhatott volna, ha szerencsésebben alakulnak a körülmények.

Akit kicsit is érdekel a testépítés világa, bizonyára kívülről fújja, hogy a férfiaknál Ronnie Coleman és Lee Haney nyolc-nyolc, Arnold Schwarzenegger és Phil Health hét-hét alkalommal nyerte meg a Mr. Olympiát. Na de mi a helyzet a nőknél? Nos, náluk Iris Klye viszi a prímet, a 48 éves amerikai testépítő tízszer bizonyult a legjobbnak a Ms. Olympián, 2013-ban pedig minden idők legjobb női testépítőjének választották. Eredménysorát látva nem is csoda: 2004-ben, majd 2006-tól 2014-ig folyamatosan ő győzött a nőknek kiírt Ms. Olympián, és hétszer nyerte meg a második számú női versenyt, a Ms. Internationalt.

Fotó: imago images

Iris Kyle hatgyermekes család ötödik szülötteként látta meg a napvilágot. Próbálkozott a cross countryval, a kosárlabdával és a röplabdával is, élete azonban megváltozott, amikor családja Kaliforniába költözött. Itt rengeteg jó alakú ember vette körül, és mivel ő is szeretett volna jól kinézni, kiváltott egy kondibérletet, majd elkezdte bújni a szaklapokat. Innentől kezdve nem volt megállás.

„Emlékszem, amikor először megláttam Lenda Murray fotóját, teljesen elcsodálkoztam – mesélte a Fitness Junkeez nevű podcastműsorban. – Eldöntöttem, hogy úgy akarok kinézni, mint ő. Kivágtam a fényképet, és kiragasztottam a hűtőmre. Onnantól kezdve az volt a legfőbb célom, hogy olyan fizikumot építsek.”

Az elszántságáról sokat elmond, hogy nem sokkal később megnyerte az első amatőr versenyét, az 1994-es Long Beach Muscle Classicot.

Példaképe később a vetélytársa lett. A visszavonult Lenda Murray 2002-ben visszatért, és abban az évben, illetve 2003-ban is megnyerte a Ms Olympiát – talán mondanunk sem kell, mindkét alkalommal Iris Kyle lett a második. 2004-ben viszont már Kyle nyert, 2005-ben pedig csak azért nem ő lett a győztes, mert a Nemzetközi Testépítő-szövetség (IFBB) törölte a súlycsoport szerinti kategóriákat, és változtatott a szabályrendszeren, ami az izomtömeg csökkentésére irányult. Így „csak” ötödik lett.

Fotó: imago images

Ezt követően még keményebben edzett, és a sportág abszolút egyeduralkodójává lépett elő, egészen 2014-es visszavonulásáig, amikor megszüntették a Ms. Olympiát. Ki tudja, még mennyi címet nyert volna, ha ez nem történik meg. 2019-ben újra életre kelt a sorozat, de közel az ötvenhez már aligha venné fel a versenyt a fiatalabb versenyzőkkel. Ugyanakkor talán sosem lesz rajta kívül olyan, aki tíz alkalommal nyeri meg a Ms. vagy a Mr. Olympiát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik