Homoktenger, csomagtartóban alvás, fapingvin, de Lubics Szilvia harmadik!

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 07:41
Amerikai hosszú hétvége a Moab 240 brutális versenyén, az utolsó éjszaka ijedtsége ellenére is újabb szép magyar sikerrel.

Lubics Szilvia ismét nagyszerűen futott. A háromszoros Spartathlon-győztes sportoló magyar idő szerint péntek kora délután kezdte el a 383 kilométeres, 8800 méter szintemelkedésű Moab 240 kihívást a csaknem 250 fős mezőnyben (a versenyről bővebben itt írtunk), hogy három és fél nappal később befejezze a brutális amerikai kört, és sikeresen célba érjen. Férje, egyben kísérője, Lubics György többször is beszámolt a közösségi oldalukon a magyar ultrafutó igencsak megerőltető hosszú hétvégéjéről. A hangulatos posztokból kiderült, a táj gyönyörű, de a Colorado folyóból azért nem lenne érdemes inni; Utah-ban több a homok, mint a namíbiai homoksivatagban; Lubics Szilvia egyedül futott az éjszakában is, a ritkán engedélyezett találkozások alkalmával a csomagtartóban aludt valamicskét; időnként, már nagyon fáradtan fapingvineket látott maga mellett totyogni; a hőingadozást, vagyis az éjszakai fagyokat és a napközbeni hőséget jól viselte. Ő nem tudott élni a szabályok adta lehetőséggel, ellenben nem egy riválisa hozott olyan segítőt is, akivel együtt futhatott, jócskán megkönnyítve a durva terep leküzdését. Az utolsó éjszaka pedig kicsit ijesztőre sikeredett, hiszen az autóval a találkozási pont felé tartó Lubics Györgyöt egy futó leintette, hogy segítséget kér egy társának – nos, éppen Szilvia volt a bajba jutott, elfogyott az út, eltévedt a sötét erdőben, de szerencsére gyorsan összeszedte magát, és folytatni tudta a kihívást.

A Moab 240 szintideje 113 óra, aki ezalatt célba ér, vélhetően nagyon is elégedett a teljesítményével, de mint a legtöbb futóesemény, kimondva-kimondatlanul ez is egy verseny. És nagyon jó azt leírni, hogy Lubics Szilvia a 45 útnak induló hölgy közül az igencsak előkelő harmadik helyen végzett.

Lubics ideje 3 nap, 14 óra, 12 perc, ezzel a Triple Crown három versenye közül a Bigfoot 200 után a Moab 240-et is teljesítette – ki tudja, egyszer majd jön a Tahoe 200.

A nőknél egy régi „ismerős”, Alyssa Clark volt a leggyorsabb. Ismerős, mert róla már írtunk korábban, mégpedig egy igazán érdekes rekord apropóján. A koronavírus miatti bezártságban afféle unaloműzésként kezdett el futni – mégpedig maratoni távokat futópadon. Már csaknem egy hónapja teljesített mindennap 42 kilométert, amikor szóltak neki, hogy ebből még rekord is lehet, így már tervezettebben folytatta a kísérletet. Nem zavarta, hogy közben még költöznie is kellett, ráadásul nem a szomszédba, hanem Olaszországból Floridába – futott rendületlenül, hol a hajón, hol a tranzitállomásokon, és végül 95 napig, azaz 95 maratoniig jutott. Akkor már nem érezte jól magát, kiderült, hogy ő is elkapta a vírust... A rekordja egyébként másfél évig élt, a brit Kate Jayden idén tavasszal 101 nappal megdöntötte.

Fotó: Lubics Szilvia/Facebook

Moab 240, 2022 október

Férfiak, 1. Jeff Browning (amerikai), 2. Adam Williams (amerikai), 3. Ted Bross (amerikai)

Nők, 1. Alyssa Clark (amerikai), 2. Erin Clark (amerikai), 3. Lubics Szilvia

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik