Az utolsó kilométeren begörcsölt a lába, de ez sem állította meg, küzdött tovább

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.10.29. 18:21
Kívés Bendegúz remekül szerepelt a londoni Spartan Európa-bajnokságon, a magyar versenyző az Elite-kategóriában, Beast-távon az előkelő huszadik helyen ért célba.

Kívés Bendegúz remekül szerepelt a londoni Spartan Európa-bajnokságon, a magyar versenyző az Elite-kategóriában Beast-távon (21 kilométer) az előkelő huszadik helyen ért célba.

Milyen célokkal indult el a versenyen?
Az első harmincba kerülés volt a cél – nyilatkozta a Csupasportnak Kívés Bendegúz. – Tavaly harminckettedik lettem az Eb-n, most mindenképp javítani akartam az akkor elért eredményemen. Úgy érzem, idén több munkát tudtam a felkészülésbe fektetni, az Eb előtt koncentráltabbnak éreztem magam, és remek formában voltam. Éppen ezért a barátaim a top húszba vártak, ők biztattak, legyenek nagyobb elvárásaim. Végül nekik lett igazuk, sikerült bekerülnöm az első húszba.

Volt olyan, ami megnehezítette a dolgát?
Egyedül az nem kedvezett, hogy nagyrészt páfrányos, ösvényes részeken kellett futni. Volt, ahol olyan sűrű volt a páfrány, hogy csak lépésben lehetett haladni. Sok volt az ingoványos terület, igaz, Angliában van néhány lápos rész. Ez megnehezítette a dolgom. Azért jó kis kihívás volt maga a pálya is, fel-le kellett szaladgálni, kissé olyan volt, mint a hullámvasút. Egyáltalán nem lehetett iramot futni. A sűrű mezőny sem könnyítette meg a helyzetünket. Folyamatosan egyben volt a mezőny, egyáltalán nem szakadt szét, korábban még nem tapasztaltam hasonlót. Az első helyezett egy óra negyvenhárom perc alatt ért be, míg én huszadikként egy óra ötven alatt. Ez jól mutatja, mennyire szoros volt. Ugyancsak nehezítő tényező volt, hogy a reggel nyolc órai rajt miatt az összes eszköz nedves volt, így eléggé csúsztak.

Mi a következő cél?
November elején a görögországi világbajnokságon veszek részt, remélem, ott is hasonlóan jól teljesítek, mint az Európa-bajnokságon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik