Az összes UTH-n ott volt, idén harmadszor vett részt a 112 kilométeres távon

Vágólapra másolva!

2022.09.09. 18:29

Címkék

Pistyur-Kocsis Ágnes az első maratonija után a lépcsőn is alig tudott lemenni, azóta messzire jutott.

„Akkor vált rendszeressé a futás, amikor a szülés után visszamentem dolgozni – mondta Pistyur-Kocsis Ágnes. – Tizenkét éve született a gyermekem, én pedig meghíztam, túl kényelmes voltam, keveset mozogtam. Majd amikor ismét az irodában dolgoztam, rosszul éreztem magam a sok csinos kolléganő mellett a nagy méretű ruhákban. Vettem egy biciklit, s egy héten háromszor azzal jártam be dolgozni. Elkezdtem fogyni, majd jött a tél, s megijedtem, hogy megfázom a bringán, de mivel már nagyon megszoktam a mindennapi mozgást, elkezdtem futni. Annyira megszerettem, hogy az életem részévé vált. Nemegyszer előfordult, hogy futva mentem dolgozni.”

Egyre jobban megkedvelte a mozgást, s mindig jött valamilyen kihívás, versenyzési lehetőség. Nem ismert senkit ezekben a körökben, így a közösségi oldalakon belépett egy-két csoportba, új emberekkel találkozott, egyre inkább bekerült a futás forgatagába. Az a cég, ahol akkor dolgozott, az egyik támogatója volt a Vienna City Maratonnak, s minden évben lehetőséget adott a dolgozóinak, hogy részt vegyenek a versenyen, így Ausztriában futotta az első jelentősebb versenyeit, az első félmaratoniját és maratoniját.

„Nagyon komolyan vettem a felkészülést.

Nem edzővel készültem, hanem a BSI által kiadott maratoni felkészítő programból tanultam. Betartottam mindent, pontosan úgy készültem, ahogy le volt írva.

A maratoni hatalmas élmény volt, a rajtnál alig hittem el, hogy ott vagyok. Még akkor is valószínűtlennek tűnt, hogy lefutok negyvenkét kilométert. Futás közben nem volt holtpont, szépen végigmentem, büszke voltam magamra. Vicces, mert utána a lépcsőn alig bírtam lemenni, manapság pedig már száz kilométereket teljesítek. Változnak az idők.”

„Az erdő sokkal közelebb áll hozzám. Az egész terepszerelem úgy kezdődött, hogy Budakalászon laktunk, s amikor HÉV-vel utaztam, egyszer csak megpillantottam egy hegyet. Addig nem vettem észre, ám akkor kitaláltam, kipróbálom, milyen ott futni. Nem tudtam erről semmit, tíz éve nem volt annyira népszerű a terepfutás, mint ma. Kimentem a csendes, gyönyörű környezetbe, jó volt a levegő, csiripeltek a madarak, remek volt minden. Azt vettem észre, hogy minden alkalommal egyre mélyebben merészkedtem be az erdőbe, egyre több új útvonalat próbáltam ki. Szép lassan, de folyamatosan növeltem a távolságokat, az útvonalak nehézségét, és próbáltam a technikámon, a tempómon is javítani. Mára már oda jutottam, hogy adott esetben százhatvan kilométeres versenyen is elindulok.

Nagyon fontosnak tartom a futásban a fokozatosságot. Minden megtett méter több, mint amit nem teszünk meg. Az első, egyben lefutott kilométer is lehet óriási teljesítmény.

Másrészt azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek ultráznia. Sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk a hozzánk legjobban passzoló távot.”

Ágnes nem edzővel dolgozik, saját terv szerint készül, ám vannak olyanok, akiknek a tanácsát szívesen elfogadja a felkészülésben. Szépen lassan növelte a távot, ám nem volt egyértelmű, hogy az ultrafutásban leli legnagyobb örömét.

„Egyetlenegy aszfaltos ultrát futottam, még Sárváron a hatórás versenyen. De gyorsan rájöttem, hogy nekem a terep a kedvencem, az áll a szívemhez a legközelebb, ott érzem jól magam. Egyre magabiztosabb lettem az ösvényeken és egyre erősebb is, így ki mertem próbálni a hosszabb távokat is. Az Ultra Trail Hungaryn az első rendezés óta ott vagyok. Az elején még csak két táv volt, az ötvenöt és a száztizenkét kilométer. Itt futottam életem első terepultráját is. Kipróbáltam az ötvenötöt, és egyből magával ragadott a terepultra izgalmas világa. Azóta múlhatatlan a szerelmem iránta.”

Az UTH-n korábban az 55 kilométeres táv mellett részt vett a 30-ason, a 85-ösön, s idén harmadszor a 112-esen, ahol 17:22:41-es időt ért el.