Hazai pályán tréfálták meg és hajrázták le az olimpiai bajnok Blummenfeltet

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 09:19
A bergeni sprintvilágkupa-versenyen meglepő körülmények között kapott ki a norvég olimpiai bajnok Kristian Blummenfelt, a francia Dorian Coninx tréfálta meg.

Korunk valószínűleg két legmeghatározóbb triatlonistája, Kristian Blummenfelt és barátja, Gustav Iden egyaránt Bergenben született, és vasárnap mindketten ebben a norvég városban versenyezhettek a világkupa aktuális állomásán, ami történelmi esemény volt – ráadásul jövőre Bergenben rendezik a téli triatlon-világbajnokságot is.

Blummenfelt a regnáló olimpiai és Ironman-világbajnok, míg Iden – akinek szomszédai a nevével díszített pólót viseltek a viadalon – az Ironman 70.3 kétszeres világbajnoka 2019-ből és 2021-ből. Előbbi nagyon közel járt ahhoz, hogy megörvendeztesse a húszezer, döntően helyi szurkolót, ám egy francia úriember, a közelmúltban Európa-bajnoki bronzérmet szerző (éppen a mi Lehmann Csongorunkat lehajrázó) Dorian Coninx „beleköpött a levesébe” a 750 méter úszásból, húsz kilométer kerékpározásból és öt kilométer futásból álló villámverseny végén.

Blummenfelt hatalmas energiákat mozgósított, hogy leszakítsa Coninx-t, aki azonban nagyon szívós volt, és a végső métereken maradt ereje, hogy fokozza a tempót. A norvégok így sem lehettek csalódottak, mert a harmadik helyet is egy honfitársuk szerezte meg: a 23 esztendős Vetle Bergsvik Thorn óriásit küzdött, hogy felférjen a dobogóra, ami életében először sikerült neki vk-versenyen.

Mivel a futást Blummenfelt a legelejéről kezdte, egyértelmű favoritnak tűnt; Coninx honfitársával, Tom Richard-ral próbált szövetkezni, de nemcsak a két norvéggal kellett megküzdeniük, mert Casper Stornes is ott szaladt a legjobbak között. Coninx azonban felülmúlhatatlan volt, ezzel karrierje első világkupa-győzelmét érte el.

Érdemes megnézni a hajrát 2:00-tól:

 
„Nagyon nehéz verseny volt, nem is tudom, hogyan »találtam meg« a lábam a célba sprinteléshez, egyúttal a győzelemhez… A hangulat elképesztő volt, csak köszönetet tudok mondani Bergennek és mindenkinek, aki eljött szurkolni, hihetetlen élmény volt!” – értékelt Dorian Coninx.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ahogy Blummenfeltnek, úgy Idennek sem a sprintverseny az erőssége (az úszásban mindketten sok időt veszítettek, Blummenfelt viszont remek tempóban öltözött át a kerékpározásra). Iden ugyanakkor csak a 15. helyen futott a célba, közvetlenül mögötte a formáját jó ideje hiába kereső, júniusban kerékpáros-balesetet szenvedő háromszoros olimpiai érmes brit Jonathan Brownlee ért be. Blummenfelt egy héttel korábban megnyerte a hosszú távú Collins-kupát, de így is egész évben erre a bergeni viadalra készült, s talán tud örülni az ezüstéremnek is.

Remek formában versenyző, Európa-bajnoki 12., majd aquatlon-világbajnok sportolónk, Dévay Márk ezúttal is kiválóan teljesített, a 10. helyen végzett. Jó szokásához híven remekelt az úszásban, többek közt Coninx mögött a negyedik helyen jött ki a vízből, a biciklizésben is kitett magáért; tagja volt a 12 fős élbolynak, a futásban viszont öt kilométeren majdnem egy percet kapott Blummenfelttől és Coninx-től, így nem lehetett esélye rá, hogy a dobogóért küzdjön.

A nők között Bragmayer Zsanett 36.-ként végzett, míg a mezőny legidősebb versenyzője, Kovács Zsófia 52. lett.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik