Majdnem egy év után Mo Farah az egyik kedvenc hazai versenyén fut újra

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 17:38
A britek legendás, négyszeres olimpiai bajnok atlétája a szívének kedves Vitality London elnevezésű viadalon áll rajthoz hétfőn.

Hideg zuhanyként érte a britek legendás hosszútávfutóját, Mo Farah-t, hogy nem sikerült kijutnia a tavalyra halasztott tokiói olimpiára. A 39 éves, négyszeres olimpiai bajnok atléta legutóbb 2021 júniusában versenyzett, Manchesterben 10 000 méteren 19 másodperccel maradt el az ötkarikás szinttől: 27:47.04-et futott, egyébként sérüléssel is küszködött akkoriban, miután eltört a lába a felkészülési időszakban.

Ezután felvetődött, hogy visszavonul, mivel nem tudott konkurálni a legjobbakkal. De nem akarta ilyen csúnyán befejezni ragyogó karrierjét, ezért hétfőn, tizenegy hónap elteltével ismét versenyez, méghozzá a Vitality London elnevezésű, ugyancsak tíz kilométer hosszú versenyen.

Amikor tavaly júliusban megkérdezték tőle, milyen viadallal búcsúzna, azt felelte, hogy maratoni vagy félmaratoni lesz, és szeretne még egyszer futni pályán is.

Farah három éven át a klasszikus maratoni távot állította a célkeresztbe, 2020 után tért vissza a pályaversenyekhez, viszont így sem volt esélye rá, hogy megvédje 5000 és 10 000 méteren Rióban megszerzett címeit. Ezt értelemszerűen nehéz volt feldolgoznia, azt meg pláne, hogy hat hónapba telt a rehabilitációja, viszont a családja sokat segített neki, és több időt is tölthetett szeretteivel.

Londonban a két legnagyobb ellenfele Phil Sesemann és Chris Thompson lesz, előbbi a tavalyi Londoni maratoni legjobb brit indulója volt, míg utóbbi nyerte meg az olimpiai válogatót 10 000-en. Az esemény a brit főváros központjában zajlik majd, a The Mall elnevezésű bevásárlóközpontnál lesz a start, míg a Buckingham-palotánál a cél; közben a futók érintik a Nelson-emlékoszlopot, a Szent Pál székesegyházat, a Big Bent, a Parlamentet és a westminsteri apátságot.

Farah egyébként kedves erőpróbájaként tekinthet a Vitalityre, mert korábban hétszer is megnyerte, ráadásul 2010-ben éppen ezen a versenyen állította fel 27:44-es egyéni csúcsát, a rajthoz álló mezőnyből senkinek sincs ennél jobb ideje.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik