BLOGRA FUTOTTUNK Amikor a fülre is ügyelni kell

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 09:53
Címkék
Blogszörfösünk újabb kihívás előtt áll, és azt is látta, hogy a mátrixban még mindig az Ultrabalaton-beszámolók viszik a prímet!

A balatoni kihívásunk teljesítése után ráfordultam a májusi terepversenyre való felkészülésre, a Gyerefutni csapatot trenírozó, Krátky Egontól is ennek megfelelően kapom az edzéstervet. Volt emelkedőre sprintelős feladat, gyorsulást segítő résztávozás, illetve fartlek edzés is. Mivel nagyjából másfél hete állandó derék-, illetve lábfájással küzdöttem, az edzések sem mentek könnyen. Mint az anyák általában, állandóan időszűkében vagyok, ezért szigorúan tartanom kell magam az előre megtervezett edzések elvégzéséhez, hiszen ha csak egy hetet is kihagyok, azt nagy valószínűséggel már nem tudom pótolni. Ennek köszönhetően például az emelkedőre a sprintelést munka előtt, esőben csináltam meg. Hozzáteszem, kifejezetten lelkesen viszonyulok az ilyen típusú feladatokhoz, egészen addig, amíg nem esőben vagy tűző napsütésben kell futni. Tudom, olykor finnyás vagyok, de legalább vállalom. Szóval, amikor arra ébredtem, hogy kopog az eső, átfuttattam a szerveren, hogy mégis mikor tudnám máskor megcsinálni ezt az edzést, és rájöttem, hogy semmikor. Így összekapartam magam, és nekiindultam. Mivel végig elég rossz idő volt, és sietnem kellett munkába is, robotüzemmódra kapcsoltam, csak a feladatra koncentráltam, zenét sem hallgattam, így a csaknem egyórás feladat, ha nehezen is, de teljesítve lett.

Büszke voltam magamra, hogy megcsináltam, mert kifogást találhattam volna sokat – például a fránya derékfájást, ami makacsul tartotta magát, és azzal tisztában voltam, hogy a futás nem tartozik a javasolt gyógymódok közé, sőt!

Azt viszont már teljesen elfelejtettem, milyen melegben futni, és hát a hétvége adott egy kis ízelítőt a nyárból. Viszonylag későn indultam el, és a 22 Celsius-fok megfejelve a napon futással kiszívta a az energiáimat. Őszintén szólva, ha nem Scooter lett volna az utolsó két szám, másztam volna hazáig, de a zene energiával töltött fel. Ebből is látszik, hogy a futás közbeni zenehallgatás mennyire fontos, ugyanakkor egy ideje voltak vele nehézségeim, mégpedig a fülhallgató miatt. Nem tudom, másnak is van-e ilyen macerás füle, mint az enyém, de rendkívül szűk a választék, amiből válogathatok. Minden kiesik a fülemből, tehát muszáj, hogy valahogy be lehessen akasztani még külön, vagy rá lehessen szorítani a fejemre. Télen ugye ráhúzom a sapkát, na de minden más időben nehézkes ez az ügy – a zsinórost például kirántom, vagy kiesik. Visszarakom, és húsz méter után megint repül.
Arra már rájöttem, ha nagyon koncentrálok, és nem mozgatom a fejem, egész jól a helyén marad, viszont ha nyelek egyet, vagy mélyebben szippantok a levegőből, már elmozdul.

A zsinór nélküli, pici kis fülesek után pedig kabaréba illően hadonászok, hogy elkapjam röptében, hiába menő ilyennel futni. Úgyhogy infláció ide vagy oda, vettem egy bluetoothos, rászorítós, beakasztós fülhallgatót, kifejezetten futóknak árulják. Szerencsére jól vizsgázott: meg sem moccant, amikor felavattam, úgyhogy megnyugodtam, jól választottam. Sőt, még nézelődhetek is futás közben jobbra-balra! Hát, kell ennél több?! :-)

SPORTORVOS.HU
Mindenkinek saját magának kell kikísérleteznie, mi a legmegfelelőbb étel és ital edzés, illetve verseny előtt. Ehhez nyújt kis segítséget ez a cikk, melyben egy-két ötletet is kapunk, hogy mikor mit érdemes fogyasztani. Nálam például ha reggel indulok edzeni, kizárólag lekváros vagy mézes pirítós jöhet szóba!

NEMMARATONMAN.HU
Rendkívül őszinte és vicces UB-beszámolót olvashatunk, időnként dőltem a nevetéstől. Néha annyira össze tud jönni minden, de a dolgok előbb-utóbb megoldódnak, mi meg olvashatunk róla remek, humoros írást!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
Hernádi László egyénileg indult az Ultrabalatonon immár negyedik alkalommal, erről írt beszámolót. Voltak természetesen nehézségek, de rutinos versenyzőként keményen helytállt, és sikerült a 45. helyezést megszereznie! A teljesítés közben készült fotókat is láthatjuk a bejegyzésben!

RUNBABYRUN.BLOG.HU
Vincze Zsófi csapatban indult az Agár Lányokkal az Ultrabalatonon, eszméletlen tempóban nyomták végig, az idejük 15:52:58 lett! Voltak itt is nehézségek, fáradtság, de pozitív élmény volt, és értékes tapasztalatokat szerzett!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik