A Tátra magas hegyeinek szépsége csábította át a Spartanról a terepfutásra

Kőrös AnikóKőrös Anikó
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 18:08
Szednár Roland gyakran áll dobogón, legutóbb május 7-én az Ultra Trail Nagymaroson ért el első helyezést.

„2018-ban kezdtem el futni, amikor is véget ért egy hosszabb párkapcsolatom, és emiatt több lett a szabadidőm. Ekkor még csak hobbiszinten űztem a sportot, majd néhány barátom ajánlotta, hogy induljak a Spartan Race-en, mivel nagyon jó kihívás. Nagy nehezen rávettem magam, beneveztem, és nagyon megtetszett a verseny.”

Roland ekkor még csupán kedvtelésből futott, viszont mind a három Spartan-távot (sprint, super, beast) teljesítette még abban az évben. Ezután elhatározta, hogy komolyabban is belevág a felkészülésbe, a következő évre ugyanis azt tűzte ki célul, hogy korosztályos dobogós helyezést szeretne elérni. Ez sikerült is neki, ami újabb motivációt adott a további versenyekhez. Innen már nem volt megállás, 2019-ben már 40-50 futamon vett részt, majd jöttek a terep- és az aszfaltos versenyek is.

„Nekem az tetszett a legjobban a Spartanban, hogy nagyon szép helyekre juthattam el általa.

Jártam többek közt Szlovákiában és Lengyelországban a Tátrában, ahol teljesen magukkal ragadtak a magas hegyek. Végül is ennek köszönhetően tértem át a terepfutásra.

Erdélyben, Brassóban, a Spartan Beast volt a legemlékezetesebb versenyem még 2019-ben. Nem mindennapi élmény fent futni a hegytetőn. Eleinte óriási köd volt, nem is lehetett látni semmit, aztán mikor kitisztult, megcsodálhattam a környéket. Kemény verseny volt, mindent beleadtam, és sikerült is első helyet elérni a korosztályomban.”

Roland eddigi legjobb eredményei a Spartan Race Super (10 km) elit kategória 3. helyezése, a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail (30 km, 1500 m szint) 3:01:04-es idővel, ahol szintén bronzérmes lett, valamint „B” kör instant túra a Vértesben (26 km 650 m szint), amelyen jelenleg ő a pályacsúcstartó 1:54:24-es idővel. Legjobb félmaratoni ideje 1:19:37, ami 3:46-os perc/km átlagtempót jelent.

Rátérve a május 7-i Ultra Trail Nagymarosra, Roland elmondta, még igazából csak edzőversenynek szánta, hogy megnézze, hol tart, milyen a formája.

„A második versenyem volt az idén a nagymarosi, előtte egy kisebb, Kisbér környéki terepfutóversenyen indultam, amelyen nagyon családias volt a légkör. Ekkor gondoltam, hogy megnézek egy komolyabb terepet is, hosszabb távon.

Egyeztettem Szabó Sándorral, az edzőmmel, ő is javasolta, hogy nevezzek be. Komolyabb célom nem volt, csak hogy megfussam. Meglepő módon itt sem voltak olyan sokan, meg most azért kicsit gyengébb volt a mezőny. A táv háromnegyedétől vissza is vettem, mert nem láttam értelmét kifacsarni magam, lévén 26 perc különbség volt köztem meg a második helyezett között. De jó volt, szuper verseny volt, szeretem azt a környéket nagyon.”

Roland végül 2:06:16-os idővel teljesítette a 24 kilométeres távot. Terepen futott már ennél hosszabbat is, két éve a Szentendre Trail 54 kilométerét is lefutotta hat és fél óra körüli idővel. A Kisbéren élő sportolónak heti öt edzése van, amellyel 70 kilométer is össze szokott jönni. Javarészt a település környékén fut, hétvégente néha elutazik a Vértesbe vagy a Bakonyba.

„Néha bringázni is szoktam, illetve hobbiszinten motorozom, de mindenre sajnos nem jut idő. A futás az első.”

Roland a Szabó Sándor által vezetett HegyiKecskék csapat tagja, és kiemelte, hogy nagyon sokat fejlődött, amióta edzővel dolgozik. Célja jelenleg a Spartan Ultra teljesítése, lévén tavaly 40 kilométernél ki kellett szállnia sérülés miatt. Emellett az UTH keretén belül a Visegrád Trail 30 kilométeres távja van tervben, azt szeretné jól megfutni.

„Nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak. Folyamatosan fejleszt, rengeteg szép helyre eljutottam, sok új barátot szereztem, és még a barátnőmet is a futás által ismertem meg. Talán én is lehetek jó példa arra, hogy nincs lehetetlen. Fel lehet állni a padlóról, és 96 kilogrammról elindulva el lehet jutni hobbifutóként oda, ahol most én is tartok, versenyeket nyerni és egy teljesen más életet élni. A legszebb az egészben az, hogy ezt bárki elérheti, aki hisz benne és beleteszi a munkát.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Minden idők negyedik legjobb idejével lett érmes a 100 mérföldes versenyen a magyar terepfutó

Egyéb egyéni
2024.07.01. 10:11

Csupasport: Kívés Bendegúz kiváló formában kezdte az évet

Csupasport
2024.05.06. 21:27

A hideg sem hátráltatja Kiss Kíra Európa- és világbajnoki felkészülését

Csupasport
2024.01.14. 14:41

A rajtban még szidta magát, de szülés után máris megvolt az első terepversenye

Csupasport
2024.01.13. 21:00

A sérülés is bizonyítja, hogy figyelni kell a test és az elme jelzéseire

Csupasport
2023.12.31. 14:23

Kívés Bendegúz amennyit belerakott, legalább annyit ki is vett a Spartanból

Csupasport
2023.12.17. 11:00

Egy esés miatt nem volt biztos az indulása, végül győzött a Szőlőskörön

Csupasport
2023.09.05. 20:49

Először ment track alapján, így is rekordot döntött

Csupasport
2023.08.30. 21:37
Ezek is érdekelhetik