A kemény mezőny és a csúszós akadályok nem, de a sáros kőgolyó kifogott rajta

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.05.14. 09:52
null
Kívés Bendegúz a Spartan közép-európai regionális bajnokságának első állomásán, a Rakaca-tónál az elitkategóriában versenyzett, és két ötödik helyet ért el.

Május elején a Rakaca-tónál rendezték a Spartan közép-európai regionális bajnokságának első állomását, ahol Kívés Bendegúz két ötödik helyet szerzett az elitkategóriában.

„Felkészülten érkeztem, de ez igen nagy kihívást jelentett – kezdte Kívés Bendegúz. – Vizes akadállyal kezdődött a pálya, a rajt után egyből felfrissültünk… Nagyon kellett koncentrálni, ugyanis a nehéz körülmények miatt a kelleténél erősebben kellett fogni az eszközöket. Inkább a biztonságra törekedtem, lassabban haladtam, el akartam kerülni a büntetést. A vége felé a hatodik-hetedik helyen álltam, majd a zsákcipelés és a kőgolyócipelés is jól sikerült, ahogy az egyensúlyozós rész is. Az egy kilométeres célegyenes tele volt akadályokkal, ezeket is leküzdöttem, s a végén sikerült javítanom, így az ötödik helyen értem be.”

Másnap a sprinttáv következett, és az előző napon remekül sikerült kőgolyócipelés kifogott rajta.

„A mindent vagy semmit taktikáját alkalmaztam, az elejét nagyon megnyomtam. Másfél kilométerig vezettem, ezután stabilan tartottam a harmadik helyet. Elérkeztem a kőgolyóhoz, amely a sok eső miatt tiszta sár volt, s egyszerűen nem tudtam felemelni. Mindig kicsúszott a kezemből.”

Bevallása szerint kínszenvedéssel tudta csak megcsinálni, eközben ketten is megelőzték. Nagyon bosszantotta, hiszen szombaton simán teljesítette ezt a feladatot, erre vasárnap folyamatosan kicsúszott a kezéből a kőgolyó. Ezek után nem maradt ereje, hogy felzárkózzon az előtte lévőkhöz, így ismét ötödik lett.

Összességében a szombaton elért ötödik hellyel teljesen elégedett volt, mert kihozta magából a maximumot, viszont a vasárnapi eredményénél jobbat remélt. Úgy érzi, benne volt a dobogó is, ám a kőgolyó kifogott rajta. A versenysorozat következő állomása május végén a szlovákiai Somorján lesz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre

Csupasport
2025.06.18. 17:05

Tökéletes születésnapi és anyák napi ajándék: bronzérem a lengyel Spartanon

Csupasport
2025.05.24. 17:29

Tartotta az éllovas tempóját, ez pedig ezüstérmet jelentett neki

Csupasport
2025.04.02. 18:45

Két győzelemmel kezdte az évet – immár a nemzeti csapat tagjaként

Csupasport
2025.02.23. 15:42

Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai

Csupasport
2024.12.13. 14:44

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Nem tudta, hogy az első helyen ért célba, másodiknak gondolta magát

Csupasport
2024.11.25. 14:52

A kisbabájával állt fel a dobogóra, mert mindketten megérdemelték a tapsot

Csupasport
2024.06.16. 14:51
Ezek is érdekelhetik