Különböző korosztályú futók egyedi edzésmódszerei, felkészülési praktikái

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 19:12
Sokan vallják, az ultrafutás a késői harmincasok és negyvenesek kedvence. Három korosztály három ismert futóját kérdeztük, mi a titkuk.

Felsorolni is nehéz az ultrafutás számos népszerű versenyét, de – a teljesség igény nélkül – talán az Athén és Spárta között megrendezett Spartathlon (246 kilométer), hazánk leghosszabb versenye, az Ultrabalaton (221 kilométer), valamint a Szekszárd és Baja közötti Korinthosz (80, 160 kilométer) és az Ultra Tisza-tó (65, 130 kilométer) kívánkozik a felsorolás élére. A megtett távolság is jelzi, hogy a maratoni csupán bemelegítés egy ultrafutónak, akit tehát úgy lehetne definiálni, hogy 42 kilométernél többet teljesít. Mindemellett létezik hatnapos futóverseny, illetve népszerűek a 12, 24 vagy 48 órás úgynevezett körözős versenyek, amelyeken az adott idő alatt a lehető legtöbb kilométert kell megtenni – mégpedig egy kijelölt, nem feltétlenül 400 méteres atlétikai, sőt gyakran nem is kör alakú pályán.

A maratoninál rövidebb távoknál a felkészülés fontos része az időzítés és a testfelépítés, mert egy százméteres sprinter vagy gátfutó izomzata korántsem hasonlítható össze egy öt- vagy tízezer métert teljesítő sportolóéval, illetve utóbbiaknál lényeges, hogy a táv melyik szakaszán tartalékolnak az erejükkel.

Ultrafutók esetében sem ajánlatos nagyobb izomtömeget növeszteni, de az állóképesség megőrzéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen a megfelelő kondíció, ráadásul a rövidebb távokkal ellentétben az ultrafutók életkora között hatalmas eltéréseket tapasztalni.

Nézzük, hogyan készül egy-egy versenyre, mennyi időt tölt regenerálódással, vagy éppen hogyan oldja meg a verseny közbeni frissítést egy 21, egy 45 és egy 57 esztendős ultrafutó.

Kohári Szabolcs szemtelenül fiatal, ennek ellenére számos versenyen bizonyította tehetségét. A Miskolci Egyetem történelem-szociális munkás szakos hallgatója 2021 novemberében megnyerte a Kassa–Miskolc Ultramaratont, amely ugyebár 115 kilométer, de ugyancsak az előző évben az első helyen végzett az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres távján, sőt az 5:39:38-as addigi legjobb idejét csaknem egy órával (!) megjavította.

Kohári Szabolcs (balra) a RunDevu Running Events Hungary versenyen

„Korábban egyedül kezdtem futni, magamnak állítottam össze az edzéstervet és a megfelelőnek vélt étkezést – kezdte Kohári Szabolcs, aki 2021-ben győzött még a Balatonfüreden rendezett 80 kilométeres ultrafutó magyar bajnokságon, illetve ezüstérmet szerzett a 100 kilométeres országos ultrafutó-bajnokságon. – Aztán kétezertizenkilenc januárjában felvettem a kapcsolatot Csécsei Zoltánnal, akinek a segítségével rengeteget fejlődtem néhány hónap alatt: decemberben egy hatórás versenyen hetvenöt kilométert futottam, héttel többet, mint az előző hasonló versenyemen.”

A felkészülés Beda Szabolcsnak inkább az edzést, az univerzális alapozást jelenti. Az ultratáv a 45 esztendős futó esetében is a mindennapok része, tavaly megnyerte az első alkalommal megrendezett Ultra Lupa-tó 50 kilométeres versenyét is.

FUTÁS 2022 – MEGJELENT!
Megjelent Futás 2022 magazinunk, amely most leginkább az ultrafutásra fókuszál Erős Tiborral, Fogarasiné Veres Krisztinával, Ferenczi Istvánnal és Dombi Tiborral, de sikerült elérnünk a litván Aleksandr Sorokint is, továbbá írunk a Spartathlon hőskoráról és arról is, korosztályok szerint mire érdemes figyelniük az ultrásoknak. De megjelenik a magazinban az akadálysport, a terepverseny, a babakocsis futás is. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.


„Nagyjából ismerem a közeledő verseny terepviszonyait, de egyébként is gyakran edzek terepen – mondta Beda Szabolcs, akit lakhelyének terepadottságai is segítenek a felkészülésben. – Sasadon lakom, vagyis nehéz lenne kizárólag sík terepen futnom, de rendszeres kitérőt teszek a János-hegy, Budaörs és a Normafa felé is. Persze nem lenne szerencsés kizárólag emelkedőket és lejtőket választani, ezért hétvégenként sík terepen futok. No és felkészülésnek ott vannak a kisebb versenyek, amelyeket ötven-száz fővel rendeznek meg. Edzésnek tökéletes, mert versenykörülmények között próbálgathatom, hogy melyik frissítési forma ideális számomra, és ilyenkor igaz a klasszikus mondás, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.”

Természetesen az alapozási időszak nem feltétlenül része valamennyi futó programjának, Bogár János ugyanis az év ezen időszakában is versenyeken vesz részt.

A teljes cikket elolvashatja a Futás 2022 magazinunkban, a 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik