A 496-os kísérlet, 21. nap: Mi legyen a konyhakredenccel?

Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 231 kilométer)

Sokan azt prognosztizálták, hogy a mostani, mögöttem hagyott hét nap valamelyikébe belebukom. Az elmúlt egy hétben ugyanis 126 kilométer került a lábamba, tizenötezer méter volt a hétfői etap, huszonegyezer a vasárnapi – érdekes, de egyszer sem jutott eszembe, hogy úristen, mennyit kell (majd) futni, sőt, ami klassz a történetben, hogy nap nap után egyszerűen tudomásul vettem, hogy ennyit és ennyit kell kocogni és kész.
Nő a kilométerszám, de nincs stressz!
Persze lehet, csak eddig tartott az idill...

A mai félmaratoni első felében szenvedtem ám becsülettel, s már a sóhajtásnyi emelkedőkön is az járt a fejemben, jobb lenne ezt az egy-két métert is lesétálni, aztán amikor a meteorológia által prognosztizált északi szél menetrendszerű pontossággal nyolc óra tájban beleüvöltött az arcomba, azt mondtam magamban: na, kisfiam, itt lesz vége a sztorinak…

Ami megmentett a kudarctól, hogy ismét szakaszokra bontottam az edzést, s jó érzékkel – sőt a szombati viharos, esős, agyonázott húsz kilométer utáni fáradtság látnoki képességével – a mentális deficit miatt ezúttal hatszor háromezer-ötszáz méter után jöhetett a frissítéssel elszöszölt hatvan másodperc lazítás.

Tízezer-ötszáz métertől ugyanis jött a „happykocogás” – stabilan, különösebb szenvedés nélkül abszolváltam a táv második felét. Ehhez kellett fél liter „bubimentes” ásványvíz, szintúgy fél liter izotóniás ital, valamint két zselé (amúgy hármat vittem, egyet megspóroltam, de pont így nem szabad gondolkodni már huszonegy kilométeren sem, azaz, plusz energiadózist feleslegesen nem sétáltatunk meg a futómellény zsebében…).
S akkor picit időzzünk is el a huszonegyedik napnál és a bűvös huszonegy kilométernél.

A kísérlet kapcsán amondó vagyok, hogy ez a napról napra egy-egy kilométerrel emelt próbatétel a félmaratoni távig viszonylag magabiztosan teljesíthető az olyan, évek óta maximális akarással és odafigyeléssel, s hetente legalább öt alkalommal edző hobbifutónak, mint amilyen magam is lennék.

Mi több, a sikeres és nagy tapasztalattal rendelkező ultrafutók által gyakorta emlegetett száz-százhúsz kilométeres hét is szépen lefutható, ha valaki képes a visszafogott tempóra. Ráadásul még úgy is vállalható ez a huszonegy nap, ha a kísérletező a napi teljesítései mellett nem a ma oly divatos home office-ban dolgozik, hanem a hagyományos munkába járós, menzaebédes, közértes uzsonnás és vacsorás – szintúgy, mint jómagam –, mi több, e kihívás első három hetében még csak nem is kellett totálisan a feje tetejére állítani a megszokott evés-ivást (na persze sportosabb értelemben véve, mert leginkább a sovány húsos, tésztás menük voltak fókuszban).

20 km: Nyári zivatar

19 km: Szélvihar utáni Piedone-módszer
18 km: A hozzászólónak üzenem...
17 km: Nicsak, Táska közelében járok!
16 km: A futás nem akkora szívás...
15 km: Lassan, de biztosan haladok a mélypont felé
14 km: Végre csapolhatnak a futók is!
13 km: Találkozás az igazi Jedivel
12 km: A nyűgös futó „szobra”
11 km: Számmisztika, avagy kezdek belegörbülni
10 km: Fuss, futballista, fuss!
9 km: Hajrá, hajnali futók!
8 km: Futóút a semmibe
7 km: Örülni az utolsónak is szabad!
6 km: Hosszú árnyék az éjszakában
5 km: Nem sikerült, megbuktam…
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!