FutóKörKép: idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik?

Futás mint szenvedély – ez rendben van. Futás mint drog? Hogyan? Nos, ezen a héten kerekasztal-beszélgetésünk témája éppen ez volt: okozhat-e a futás függőséget, akár olyan mértékben, amely már káros lehet? Milyen probléma adódhat, ha valakit annyira beszippant a mozgás, hogy csak erről tud beszélni, más nem létezik számára, két edzés között kizárólag futóoldalakat, akciós cipőket nézeget a neten?

A Csupasport szakértői:

Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok

Blaskó Mihály – első magyarként teljesítette a dupla Spartathlont

Lubics Szilvia – háromszoros Spartathlon-, kétszeres Ultrabalaton-győztes

Zelcsényi Miklós – a Maratonman-versenysorozat főszervezője

 

Lubics Szilvia: Gondolom, hogy igen, okozhat, de szerintem ez nem jellemző. Ha valaki rendesen dolgozik, kiegyensúlyozott a magánélete, hadd csináljon a szabadidejében azt, amit csak szeretne. Ha minden mást elhanyagol az edzés miatt, az probléma, akkor el kell gondolkodni.

Blaskó Mihály: Amikor valaki heti hét napban, „nulla–huszonnégy órában” csak ezen kattog, és ha megkérdezed, milyen koncerten volt, akkor az első mondata után már a futásról, a táplálékkiegészítőről, az új cipőről, óráról, versenyről beszél, és nem létezik nála más téma, az tud nagyon sok lenni. Szinte beteges. Beszélhetek magamról: fogyni akartam, kiszakadni az egészségtelen életmódból, és amikor láttam, éreztem a futás pozitív hatásait, nyilván ragaszkodtam hozzá. Ez motivált, nehogy visszaessek, nehogy visszajöjjön az a régi életem, amelyet magam mögött akartam hagyni. Ez a motiváció magában hordozhatja a veszélyt, hogy túlzásba esel.

Cseke Lilla: Persze hogy okozhat! Nagyon rá lehet kapni a futásra és a siker ízére is. Egyszerű példa: egy ultrafutó hat óra alatt lefut nyolcvan kilométert, és ha kiteszi, megosztja, rengeteg elismerést kap – egy év múlva hat és fél óra alatt futja le, mégis ugyanannyian gratulálnak vagy akár még többen is. A táv miatt, a nyolcvan kilométer miatt. Miközben a versenyző pontosan tudja, hogy ment ez jobban is. Egy szint felett a táv megtétele önmagában garantálja a pozitív visszajelzést, és ez a sikerélmény függővé tehet. Meg kell találni az arany középutat ebben is.

Zelcsényi Miklós: Én is ismerek ilyet, hiszen ebben a világban élek. Sőt, amikor életmódot váltottam, és az addigi nulla sport helyett fokozatosan emelkedett a futással eltöltött idő mennyisége, magamon is éreztem. De a futó szerint ez sohasem túl sok, miközben a körülötte élők mosolya már nem annyira őszinte.

Lubics Szilvia: Nekem vannak fanatikus ismerőseim, a sportos közegben találtam barátokat, mégis azt mondom, nem találkoztam ilyennel. Még futás közben sem csak a futásról beszélgetünk. Oké, ha egy versenyre készülsz, akkor ez a téma, de sosem éreztem, hogy túlzott mértékben. Engem egy piros körömcipő ugyanúgy érdekel, mint egy futócipő, szóval sok dolog van az életben, ami fontos még.

Cseke Lilla: Eleve az a típus vagyok, aki hajlamos mindent túlzásba vinni. Ha megtetszik egy sorozat, ledarálom egy hétvége alatt, mindent maximális odaadással csinálok. A futással is így voltam, és figyelnem kellett az egyensúlyra. Tudjuk, hogy milyen biokémiai, hormonális változásokat eredményez a futás, nyilván rákattantam nagyon, és egy idő után csak ezzel foglalkoztam: mikor mennyit eddzek, hány szigetkört fussak, mikor indulhatok el a maratonin. Aztán egy héttel az első maratoni előtt részt vettem egy hatórás versenyen, ami persze hülyeség volt, ma már látom, átestem a ló túloldalára. Összességében azt gondolom, amíg egészségügyi problémát nem okoz, nem sérülsz bele abba, hogy eltúlzod, és mentálisan is rendben vagy, addig pozitív ez a függőség, de figyelni kell, nehogy átlépd a határt.

Blaskó Mihály: Függőnek tartom magam úgy hetven százalékban, de az még a határ elfogadható oldalán van. A száz százalék már probléma. Néha nehéz elindulni, de nehéz megállni is, pedig azt is tudni kell, mikor van rá szükség.

Zelcsényi Miklós: Olyan ez, mint a tippmixelők élete: ha megkérdezed őket, a döntő többség nagyjából nullán van, vagy minimális veszteséggel játszik saját bevallása szerint… Kívülről másképp néz ki a dolog. Mégis óvatosan vonnék párhuzamot a szerencsejáték, a drog vagy az alkohol okozta függőség és a futás káros hatásai között – ez mégiscsak egészségesebb hobbi, még ha igaz, hogy túlzásba is lehet vinni.

Lubics Szilvia: Nekem vannak tanítványaim, segítek nekik, miattuk több, a témához tartozó könyvet olvasok, de ettől még az ágyam mellett vannak más típusú olvasnivalók, így regények is. Nem csak a futásról szól az élet, még akkor sem, ha nekem is több mint hobbi.

 

Mi lehet ilyenkor a megoldás?

Cseke Lilla: Van felelősségük a futóközösségeknek is. Amikor elkezdtem, sokféle csoportba beléptem, rengeteg jó tanáccsal találkoztam, de ott is akadt, aki túlságosan aktív volt, és csak ennek élt. Amikor beírja, hogy fáj mindene, és mégis elindult a versenyen, az nem jó – néha azt éreztem, némely csoportban egymást hajszolják bele az emberek irreális kalandokba. Ami nekem működik, nem biztos, hogy másnak is, szóval ha ilyesmit érzékel az ember, érdemes szólni: állj meg!

Zelcsényi Miklós: Szakembert is érdemes igénybe venni, de a józan környezet segítsége is fontos lehet. Ha két ultrafutó alkot egy párt, minden rendben. Ismerek olyat, aki tényleg annyira beszűkült, hogy csak a futóóra legújabb funkciójáról tudott beszélni, vagy arról, mi lesz, ha két grammal több sót kever az italába a hetvenharmadik kilométeren – de nem ez az általános, tízezer futóból egy, aki túlzásba esik. Az is sok lehet, amikor már nem épít, hogy futsz, hanem rombol – akkor szólni kell.

Lubics Szilvia: Nem vagyok az a típus, aki kívülről beleszól. Ki tudja, kinek mi van az életében, mit miért tesz, én nem szeretek kéretlenül beleokoskodni más dolgába. Ha megkérdeznek, az más, elmondom a véleményem, és megint más a tanítványaimmal való kapcsolat, de akivel nem ismerjük egymást kellően, annak a dolgaiba nem szólnék bele. Biztos megvan az oka, hogy miért foglalkozik ennyit a futással.

Blaskó Mihály: Nem tudom, célt érsz-e azzal, hogy szólsz neki. Ha egy drogosnak azt mondod, ne szúrja magát, leáll?! Vagy mondd azt egy alkoholistának, ne igyál... Ha úgy érzi, neki erre van szüksége, akkor nem tudom, mi segíthet. Az önismeret fontos, képes vagyok meghúzni a vonalat, megállni, pihenni. Nekem tudomásul kellett vennem, hogy a munka mellett nem tudok annyit futni, amennyit szeretnék, csak a magánélet rovására, annyit pedig, hiába szeretem nagyon, nem ér.

Cseke Lilla: Én is képes vagyok ma már pihenőt adni magamnak. Igen, megesik, hogy három hétig nem futok, és nincs vele semmi probléma.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!