Amputált lábbal is száz maratonit futna

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 19:54
A 46 éves Jacky Hunt-Broersma nem példátlan, mégis különleges kihívásba kezdett: száz egymást követő napon futna maratonit, ami azért nagy elhatározás, mert két évtizede rák miatt térd alatt amputálták a bal lábát.

Akármilyen őrült kihívás, nem mondható példa nélkülinek, hogy valaki száz egymást követő napon fusson maratonit. Nemrég Kate Jeydenről írtunk, aki ugyancsak az idén vágott neki a mindennél hosszabbnak ígérkező száz napnak.

A többszörös ultramaratoni teljesítő Jacky Hunt-Broersma vállalását azonban még különlegesebbé teszi, hogy 26 éves korában térd alatt amputálták az egyik lábát.

A nagy tettek végrehajtásában ez sem akadályozza a most 46 esztendős amerikai nőt. A végtagot rák következtében veszítette el, ám 2016-ban elkezdett futni, és később ő lett az első amputált lábú sportoló, aki száz mérföldet futott futópadon, ráadásul 24 órán belül, most pedig a legújabb kihívás 18. napjánál jár. Az ötletet az általunk szintén „megénekelt” Alyssa Clark adta, aki 95 maratonig jutott, és nem sokkal ezelőtt a hivatalos Guinness-tanúsítványt is megkapta rekordjáról.

Jacky Hunt-Broersma futás közben – Fotó: Instagram / ncrunnerjacky

„Ez a teljesítmény elgondolkodtatott, és arra jutottam, klassz lenne így kezdeni az évet. Ráadásul segítene felépíteni magamat az októberi Moab 240-re” – fogalmazott Hunt-Broersma.

Az évkezdésen azért már túl van, hiszen január elején száz mérföldes versenyt teljesített, ráadásul annak ellenére vágott bele a száznapos kalandba, hogy nem is heverte ki teljesen az említett viadalt.

„A legnagyobb kihívás, hogy eleget aludjak – fogalmazott a történetéről beszámoló Canadian Running Magazine-nak. – Lenyűgöz, mennyire csodálatos az emberi test. Az első öt maratoni kemény volt, a testem éppen csak elkezdett alkalmazkodni a távhoz, ám lassan hozzászokott.”

Amputált bal lábbal öt év alatt 11587 kilométert teljesített – Fotó: Instagram / ncrunnerjacky

Mint mondta, a sípcsontja fáj, és a térde is érzékeny, viszont a csonkja egészen jól bírja a terhelést. Immár 18 maratonin van túl, ugyanakkor a nagyja még hátravan. A rekorddöntésen túl jótékonysági cél is hajtja, egy alapítványnak gyűjt, amely amputált lábú futóknak segít protézishez jutniuk. Drága eszközről van szó, az Egyesült Államokban nem fedezi teljesen a biztosítás, így sokaknak nincs lehetőségük futni – pedig mint Jacky példája mutatja, rengeteget ad.

„Az amputáció után az egyik legnagyobb kihívás volt elfogadni azt, ahogyan kinézek, ami meglehetősen nehezen ment. A futás viszont megváltoztatott, önbizalmat adott, hinni kezdtem a testemben. A futás erőssé és félelmet nem ismerővé tesz, szeretném, hogy mások is ugyanezt érezzék.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Olimpiai történetek: fő a célba érés – még sérülten, a maratonin is

Atlétika
2024.06.11. 12:52

Hét nap alatt hét maratonit teljesített Miamiban a kreatív magyar futó

Csupasport
2022.12.07. 17:49

Elképesztő: 237 maratoni mezítláb, 390 liter véradomány

Csupasport
2022.12.06. 19:22

Bringázva tett meg néhány kilométert a maratonin, nagyon megjárta a csaló

Csupasport
2022.11.26. 09:28

77 éves korára 602 maratonit futott, és ő a legidősebb World Marathon Majors-teljesítő

Csupasport
2022.10.16. 15:11

Csere Gáspár: Minden adva van a jó időeredményhez Amszterdamban

Csupasport
2022.10.15. 14:31

Az akaratos testnevelő tanártól a mallorcai maratonin át az ultratávokig

Csupasport
2022.09.30. 18:05

Kalandok a Duna mentén: brit ultrafutó 2850 kilométeres kihívása

Csupasport
2022.09.01. 09:20
Ezek is érdekelhetik