Eseményhorizont: irány a Dhaulagiri!

Vágólapra másolva!
2021.08.24. 13:33
Klein Dávid és Suhajda Szilárd szeptember 1-jén indult Nepálba, hogy az őszi szezonban felmásszon a 8167 méter magas csúcsra, amelyen eddig egyetlen magyar, Erőss Zsolt állt.

Újabb nyolcezres csúcs megmászását tervezi Klein Dávid és Suhajda Szilárd, az Eseményhorizont két hegymászója. Olyannyira, hogy expedíciójuk szeptember 1-jén indult, s céljuk a 8167 méter magas Dhaulagiri – minderről a Mozgásvilág, az online outdoor magazin számolt be.

„Célunk, hogy végre mászópárosként, együtt állhassunk egy nyolcezres csúcsán – mondta Klein Dávid. – Annak idején, kétezertizenhatban az Annapurnát egyedül értem el, majd a K2-expedíciónkon Szilárd volt a sikeres csúcsmászó. Szeretnénk, ha lenne egy közös csúcsélményünk is. Párosként rugalmasan tudunk mozogni és alkalmazkodni. Korábban már más hegyeken is bevált a könnyített stratégia, ami azt jelenti, hogy nem telepítünk sátrat minden táborba, hanem amikor alszunk az egyes táborban, utána lebontjuk a sátrat, és visszük fel a kettesbe. Így sokkal kevesebb felszerelést kell lehozni. A Dhaulagirin is ezt próbáljuk alkalmazni.”

 

 

A két sportember ezúttal is önállóan mozog majd a hegyen, mindennemű felszerelésüket és élelmüket maguk szállítják, miként táboraikat is maguk állítják fel. Az Eseményhorizont csapata szeptember 1-jén indul Katmanduba, Nepál fővárosába, majd a néhány napos ügyintézést követően gyalogosan indulnak az alaptáborba. Egyébiránt legutóbbi sikeres expedíciójuk 2019-ben volt, amikor a K2-n Suhajda Szilárd felért a 8611 méter magas csúcsra, a következő év tavaszán a Makalu megmászását tervezték, de a koronavírus-járvány miatt az expedíció elmaradt.

Ugyancsak a Mozgásvilág beszámolója, hogy a mászópáros célja továbbra is a Mount Everest pótlólagos oxigén, illetve magashegyi teherhordók segítsége nélküli megmászása. A cél teljesítését azonban több lépcsőben tervezik, első része a Dhaulagiri, amely után – a tervek szerint – 2022 elején az alaszkai Denali (6190 méter) téli megmászása következne, majd 2022 nyarán a 8125 méter magas Nanga Parbat, s végül 2023 tavaszán próbálkoznának az Everesttel.

Egyébiránt Erőss Zsolt eddig az egyetlen magyar mászó, aki fenn állt a Dhaulagiri csúcsán, 2006-ban járt sikerrel.

Címlapfotó: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik