Nem szeretek futni. Az általános iskolában mindig nagyokat sóhajtottam, amikor körbe kellett szaladni az épületet, a második négyszáz méter vége felé már általában szúrt az oldalam, és sétára váltottam. Gimnáziumban sem igazán törődtek a sportág megszerettetésével, a kötelező osztályozós gyakorlatok és az elmaradhatatlan Cooper-teszt kipipálása után a tanár csak elénk dobott egy focilabdát, és már kezdtük is a kispályás meccset életre-halálra.
Az egyedüli emlékem, amikor gyerekként rávettem magam a futásra, egy Esso-rendezvény volt a Gazdagréti lakótelep körül, a motivációt egy plüsstigris jelentette, amelyet minden teljesítő megkapott.
A motiváció? Az egészséges életmód. Negyven felé közeledve, ülőmunkát végezve az ember hajlamos kissé elhagyni magát, márpedig a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás a kor előrehaladtával egyre fontosabb. Szóval, fogtam magam, leszaladtam egyet kocogni, és mire végeztem, megszületett az ötlet: kitűzök magam elé egy kellően őrült célt.
Felkészülök az augusztus 29-i Wizz Air Budapest félmaratonra,
Az első lépések kissé nehezen indultak. Azt egyből eldöntöttem, hogy heti három edzéssel készülök hétfő-szerda-péntek ritmusban, ahogyan azon sem kellett sokat filozofálnom, hogy az esti órákban induljak-e útnak. Hajnalban túlzottan „leköt” az alvás. A felkészülés ritmusának kitalálása már nem ment ilyen könnyen.
Edzői segítség igénybevételére nincsen idő, egyébként is mindenki őrültnek titulálna, ha azzal állítanék be hozzá, hogy nulláról gyúrjon fel két hónap alatt a félmaratoniig. Egy ilyen vállalkozásnak általában egy-két év az ajánlott időtartama, abban azonban semmi extra sincsen, szóval eldöntöttem, a saját fejem után megyek.
Mindhárom nap félórás edzéssel kezdtem, hétfőn két perc futás, egy perc séta, szerdán három perc futás, egy perc séta, pénteken négy perc futás egy perc séta volt a tempó.
Az első hét tempóját tartva a félmaratonin nagyjából 2.5 óra futással kellene számolnom, és az igazi ugyebár mégiscsak az lenne, ha végigkocogva, séta nélkül bírnám a távot, amelyet jelen helyzetben elképzelhetetlenek tartok. Pozitív jel ellenben, hogy péntekre az átlagos pulzusom sokkal elfogadhatóbb értéket mutatott, mint előtte, sikerült ráéreznem egy olyan tempóra, amely hosszabb távon optimális lehet, és amellyel remélhetőleg sikerül tartanom a lépést az edzések egyre nehezedő ütemtervével.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!