Húsmentes étrenddel a Ms. Olympia-címért

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 18:03
Az amerikai Andrea Shaw leginkább különleges étrendjének és pörgős edzéseinek köszönheti tavalyi győzelmét, de sikeréhez az is kellett, hogy időben váltson a testépítő-kategóriára.

Tavaly december 18-án Orlandóban egy 37 éves amerikai hölgy vetett véget minden idők legeredményesebb női testépítője, Iris Kyle kilencéves Ms. Olympia-győzelmi sorozatának. Kyle 2006 és 2014 között letaszíthatatlan volt a hivatásos női testépítők képzeletbeli trónjáról (2015 és 2019 között nem rendezték meg a versenyt), ám egy Andrea Shaw nevű hölgy, aki korábban sohasem járt a profi testépítők csúcseseményén, fölényes győzelmet aratott vetélytársai felett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy betegsége miatt Iris Kyle végül visszalépett a tavalyi versenytől, ám ez mit sem von le Shaw teljesítményéből.

Shaw kiskora óta imádott tornázni, és nem volt híján a versenyszellemnek sem. Édesanyja – aki korábban személyi edzőként dolgozott, később pedig ápoló lett – a kezdetektől fogva támogatta lánya sportkarrierjét. Állítólag rávette, hogy kezdjen el edzőterembe járni, s mivel anyja edzőpartnere felismerte a 17 éves lányban rejlő tehetséget, úgy döntött, bevezeti a testépítés világába.

„Korábban egyáltalán nem vonzott a testépítő-karrier – emlékszik vissza a 2020-as Ms. Olympia győztese. – Divatmodell akartam lenni, ám testmagasságom ennek gátat szabott. Így hát folytattam az erősítő edzéseket, és egy nap kezembe akadt az Oxygen magazin, amelyben gyönyörűen kidolgozott női testeket láttam. Ekkor határoztam el, hogy én is testépítő leszek.”

A teste gyorsan és hatékonyan reagált a rezisztenciaedzésekre, amikor pedig elkezdte az intenzív súlyzós edzéseket, egyre többen biztatták, hogy induljon el versenyeken. Bár tetszett neki az ötlet, nem érzett magában elegendő önbizalmat, hogy megméresse magát. Első versenyére 2008-ban nevezett, a Karen Zaremba Classicon harmadik lett. Ekkor vette észre, hogy sokkal nagyobb az izomtömege, mint amilyet a verseny megkívánt, ezért egy színvonalasabb viadalra nevezett be – mégsem érezte, hogy a megfelelő úton halad a profi karrier felé.

 

 

Nyolc évig egyáltalán nem indult versenyeken, inkább tanult, felvételt nyert az egyetemre, ahol edzői, illetve sporttudományi alapfokú diplomát szerzett. Eközben fejlesztette rezisztenciaedzéseit, és 2016-ban visszatért a versenyzéshez is: a John Simmonsról elnevezett testépítő-bajnokságban a physique kategóriában a negyedik helyen végzett. Két évvel később öt versenyen is részt vett, és sikeres szereplésének köszönhetően profi kártyát szerzett.

Névjegy: Andrea Shaw
Született: 1983. december 18., Egyesült Államok
Állampolgársága: amerikai
Magassága: 165 cm
Kiemelkedő eredményei: hivatásos Mr. Olympia-győztes (nyílt verseny, 2020), Rising Phoenix Pro-1. (testépítés, 2020), Omaha Pro-1. (testépítés, 2020), Chicago Pro-2. (testépítés, 2019)


Ám izomzata túlságosan fejlett volt a physique kategóriához, így a 2019-es Toronto Prón csupán a tizenegyedik helyen végzett, ugyanakkor két pontozóbíró, a korábbi nyolcszoros Ms. Olympia-bajnok Lenda Murray, valamint Alina Popa javasolta neki, váltson kategóriát, és a testépítők között folytassa karrierjét.

Így történt meg, hogy első hivatásos testépítőversenyén, a 2019-es Chicago Prón mindössze egyetlen ponttal maradt le a győztes Aleesha Young mögött.

„Különösen a lábizmaim voltak óriásiak. Korábban rengeteg időt és energiát áldoztam rá, hogy lefaragjak belőlük, de valahogy sosem sikerült. Azzal, hogy átmentem a testépítő-kategóriába, többé nem kellett foglalkoznom ezzel a problémával. Csupán arra kellett összpontosítanom, hogy tovább erősítsem a felsőtestemet. Persze nem volt könnyű meghoznom ezt a döntést, sokszor elbizonytalanodtam, de végül örülök, hogy a testépítő-kategória mellett tettem le a voksomat” – ismerte el.

A tavaly decemberben megrendezett Ms. Olympiát megelőzően júliusban megnyerte az Omaha Prót, majd decemberben – közvetlenül a Ms. Olympia előtt – a Rising Phoenix világbajnokságot.

„Nagyon sokat köszönhetek az étrendemnek. A verseny előtt leginkább halat és zöldséget ettem, és természetesen végig ügyeltem a hidratációra. Mindemellett személyi edzőm tanácsára csökkentettem a kardioedzéseket, az edzésintenzitást ugyanakkor növeltem: rövid, mindössze félórás, ám rendkívül pörgős tréningeket végeztem, kizárólag lefekvés előtt. Így aztán ahogyan közeledett a Ms. Olympia, egyre feszesebbnek éreztem az izmaimat.”

A 2020-as Ms. Olympia döntőjéről készült videót itt találják, ez pedig Andrea Shaw fináléban bemutatott gyakorlata.

A Ms. Olympia eddigi győzteseinek nevét ide kattintva olvashatják el, és szintén itt találják a 2021-es eseményre kvalifikált női testépítők névsorát.

Fotók: Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik