Már 150 éve futnak délről északra

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.13. 18:54
null
Ha pontosak a források, 1871-ben tették meg először a Land’s End to John O’Groats több mint 1400 kilométeres távját, amely a legdélibb ponttól a legészakibbig szeli át Nagy-Britanniát.

Nemrég az Ultrabalaton magyar rekordere, Tóth Attila virtuális kihívása irányította rá a figyelmet egy egészen nehéz vállalkozásra, a Land's End to John O'Groats kalandra.

A LEJOG (vagy ha északról délre teszik meg, akkor JOGLE) tulajdonképpen Nagy-Britannia átszelése, futva kell eljutni a legdélibb ponttól a legészakibbig. Tóth persze a koronavírus-járvány által különösen sújtott szigeteken nem indult neki a hagyományos útvonalnak, hanem a környezetében tette meg a 875 mérföldet, azaz 1408 kilométert.

Ez egyébként a klasszikus táv, amely a valóságban nagyrészt főutakon vezet, ezért sokakat el is riaszt a teljesítésétől. Sokan emiatt akár másfélszer hosszabb, ám biztonságosabb útvonalat választanak, és 2-3 hónapot sem sajnálnak rá.

A LEJOG sokféle műfajban ihlette már meg a kalandvágyókat, a kerékpározáson és a futáson kívül kerekesszékkel, gördeszkával, motorral, stoppolva vagy éppen lóval (!) is legyűrték a kilométereket.

A Runner's World összefoglalója szerint először 1871-ben tették meg a távot, mégpedig egy testvérpár, John és Robert Naylor, míg az újabb teljesítőre 1960. januárig kellett várni. Akkor Barbara Moore északról délre haladva 23 nap alatt lesétálta a távot, televíziós kamerák kereszttüzében érkezett meg Land's Endbe.

Egy hónappal később már versenyt szerveztek, amely csalásoktól sem volt mentes, ráadásul a nagyjából 700 indulóból 150-en már az első napon kiestek. A kevesek egyikeként Jimmy Musgrave teljesítette a távot, mégpedig 14 nap, 14 óra és 32 perc alatt, míg a női győztes Wendy Lewis két nappal később ért be – ezer-ezer fontot nyertek, amelyből akkortájt egy ház is kijött.

A csúcsot sokáig Richard Brown tartotta 1995-ből, míg Andi Rivett 2002-ben át nem írta. Csakhogy a 9 nap, 2 óra és 26 perces űrteljesítmény némi gyanakodásra adott okot, hiszen egyrészt egynapnyit faragott a korábbi legjobb eredményből, másrészt nem volt kellően bizonyítható, hogy valóban megtette a távot.

Bár teljesítményét hivatalosan is elismerték, mások petíciót is indítottak azért, hogy a más jegyzett eredményt felmutatni nem tudó férfit töröljék a LEJOG történetéből.

Dan Lawson produkciójához bezzeg nem fér kétség, tavaly augusztusban 9 nap, 21 óra, 14 perc és 2 másodperc kellett a brutális teljesítmény véghezviteléhez. A brit férfi már korábban is próbálkozott, ám akkor fel kellett adnia a versenyt.

Akármennyire is tönkretette a 2020-as évet a járvány, mondhatni, a LEJOG-on sűrű programot bonyolítottak, hiszen nemcsak a férfiak, hanem néhány héttel korábban a nők között is új rekord született, az ultrafutó Carla Molinaro 12 nap, 30 perc és 14 másodperc alatt (egy nappal a születésnapja után) ért célba.

A brit sportoló jól követhetően dokumentálta a kísérletét, így azt is megosztotta a közösségi oldalán, hogy napi 12-16 órát futott. A kihívás mértékét jól jelzi, hogy a 9. napon arról posztolt, még a füle is fáj a futástól…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik