Törékeny kislányból a szkander királynője

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 15:24
Ez volt 2020! Az ünnepek alatt válogatást közlünk legolvasottabb cikkeinkből: Barzsó Henrietta korábban úszott és táncolt is, végül azonban a szkander mellett tette le a garast.

Június 27-én rendezték az 1. Gemenc szkander ob-t, amelyen Barzsó Henrietta a felnőtt –65kg-os kategóriában jobb és bal kézzel is az első helyen végzett, abszolút kategóriában pedig mindkét kézzel második lett a remek hangulatú versenyen. Nemzetközileg is a legjobbak közé tartozik, volt már világbajnoki második és harmadik is – célja, hogy az aranyérmet is elhozza a vb-ről, emellett szeretne kijutni az olimpiára, ha felveszik a programba a szkandert.

A területi képviselőként dolgozó csinos hölgyet a munkahelye is támogatja, így nem okoz neki gondot, hogy eljusson a versenyekre. Heti öt-hat alkalommal edz, és mint mondja, az erő és a technika mellett gyorsaság is kell, hogy valaki sikeres legyen – mert hiába vagy erős, ha egyből lenyomnak, mire odamész az asztalhoz… A súlyzós edzések mellett a speciális felkészülés, a csukló, az ujjak és az alkar erősítése is része a felkészülésnek, emellett ő a „fegyencedzést” is gyakran felveszi a programba. Persze adja magát a kérdés, hogy vajon kamaszként miért ezt a sportot választotta?

„Az édesapám és a bátyám révén jött ez az egész – mesélte a Csupasportnak. – A testvérem kezdte el előbb a fekve nyomást, aztán a szkandert, én pedig megirigyeltem, hogy mennyire tehetséges benne.

Egyre többet nyaggattak, hogy próbáljam ki én is, miközben akkoriban körülbelül vasággyal együtt voltam negyven kilogramm. Aztán az első versenyemen óriási sikerélménnyel gazdagodtam.

Tizenhárom-tizennégy évesen neveztem a mínusz ötvenöt kilós kategóriába, mivel ennél kisebb nem volt. Így is mindenki nagyobb volt nálam, de ha jól emlékszem, nyertem, vagy második lettem, ami hatalmas lökést adott a folytatásra. Korábban úsztam és táncoltam is, volt, hogy a hármat együtt csináltam, de érdekes módon végül a szkander maradt.”

 

Barzsó Henrietta hamar megszerette a szkanderes közeget

 

S hogy miért szeretett bele ebbe a sportágba?

„Imádok versenyezni. Remek a hangulat, az egész olyan, mint egy nagy család. Mindenki ismer mindenkit, az újaknak pedig segítünk a beilleszkedésben. Nagyon összetartó, segítőkész közösség, ami azonnal megfogott.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A magyar szkanderesek nyerték meg a fóti világkupa csapatversenyét

Egyéb egyéni
2024.09.29. 16:49

Szombaton szkander világkupát, 2026-ban Eb-t rendez Magyarország

Egyéni
2024.09.26. 13:49

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2024.05.14. 09:24

Szkander: halmozzák az érmeket a magyarok a junior Eb-n

Utánpótlássport
2024.05.07. 13:23

Barzsó Henrietta szkander Európa-bajnok, és a világbajnoki címet is szeretné

Csupasport
2022.05.16. 17:03

Egy nagy vérömleny volt az erőemelő teste

Csupasport
2021.06.28. 18:51

Szkander maszkban, még tisztább kézzel

Csupasport
2021.03.14. 19:05
Ezek is érdekelhetik