Tizenhat másodperc hiányzott a rekordhoz

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 16:07
Az etióp Yalemzerf Yehualaw a világ második legjobb idejével nyert a nők között az újdelhi félmaratoni versenyen, s nagyon kevés hiányzott, hogy megdöntse a február óta fennálló világcsúcsot.

A mindössze 21 esztendős etióp futónő, Yalemzerf Yehualaw 1:04:46 óra alatt teljesítette a 21.09 kilométeres távot, ezzel minden idők második legjobb női félmaratoni eredményét érte el. A beszámolók szerint az első helyért 27 ezer dollárt kapott, a pályacsúcsért, amelyet 1:14 perccel javított meg, további 10 ezer dollárral gazdagodott – tudósított az eseményről a reuters.com és az athleticsweekly.com.

Az afrikai futónő eddigi legjobb idejét (1:05:19) az októberben Gdanskban rendezett félmaratoni világbajnokságon érte el. A világrekordot a szintén etióp Ababel Yeshaneh tartja, aki a februárban Rasz el-Hajmában tartott viadalon 1:04:31 óra alatt ért célba.

A futónő sikerének értékét növeli, hogy rendkívül erős mezőnyben érte el a világ második legjobb időeredményét. Yehualaw mellett rajthoz állt a kenyai Irene Cheptai; a regnáló maratoni világbajnok, Ruth Chepngetich; a maratoni táv világcsúcstartója, Brigid Kosgei; továbbá a delhi versenyt 2018-ban és 2019-ben megnyerő Teshay Gemechu. A hölgyeket iramfutóként Alex Kibarus segítette, ő öt kilométer megtételét követően, 15:27-nél szállt ki a versenyből.

 

 

Kosgei kicsivel a táv harmada után, nyolc kilométernél sérülés miatt feladta a küzdelmet, Chepngetich, Cheptai, Yehualaw és Yeshaneh azonban tíz kilométerhez érve még együtt futott. Tizenöt kilométernél – ekkor 46:15-öt mutatott az óra – már csak hárman voltak versenyben: Chepngetich, Yehualaw and Yeshaneh. Yehualaw ekkor begyújtotta a rakétákat, és megnyerte a viadalt. Chepngetich állhatott a dobogó második fokára, míg harmadikként Yeshaneh ért célba.

A férfiak mezőnyében a szintén etióp Amdework Walelegn nyert, 58:53 perces eredménye a világ idei harmadik legjobb teljesítménye a félmaratoni távon.

A vasárnapi megméretésen több mint hatvan hivatásos futó vett részt, ám nemcsak ők teljesítették a kihívást. Több száz lelkes amatőr más helyszíneken, az általuk kiválasztott útvonalakon futották le a távot, időeredményüket pedig egy mobilapplikáció segítségével küldték el a szervezőknek.

Fotók és címlapfotó: Sajjad Hussain/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik