BMX-trükkök munka mellett

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.11.18. 11:18
Címkék
Tizenegy éve hódol kedvenc sportágának Dancs Marcell, aki az első Noizz Street Contest videós amatőr versenyen első helyezést ért el, és a profik között is szívesen megmutatná tudását.

Több mint ötvenezer megtekintés alapján hirdettek győzteseket az első Noizz Street Contest videoversenyen, amelyen a BMX-kategóriában a mindössze 20 esztendős Dancs Marcell győzött. A kaposvári fiatal munka mellett – kosarasautókat vezet – hódol kedvenc időtöltésének, heti két-háromszor látogatja a helyi bringásparkot.

„A heti néhány alkalom igazából nem sok mindenre elég – kezdte. – Négykor végzek a munkahelyemen, majd irány a pálya! Igyekszem minél többet gyakorolni, ami persze nem könnyű, mert ősszel és télen korán sötétedik, így jó, ha fél vagy egy órát edzek. Ha éppen működik a világítás a pályán, tovább is maradhatok, de ha nagyon hideg van, inkább hazamegyek. Mégsem adom fel, mert nagyon jólesik a lelkemnek, hogy sikerélményben lehet részem. A freestyle a BMX-nek olyan szakága, amely megadja a szabadság érzését. Soha senki sem mondja meg, mit és hogyan csináljunk a terepen. Tökéletes kikapcsolódás, teljesen kiszakít a hétköznapokból.”

Kaposváron egyelőre csak álom a nyíregyházihoz hasonló BMX-pálya. Fotó: nyebe2018.wordpress.com

A fiatal srác gyakran nézegeti menő hazai és külföldi BMX-esek videóit, mert rengeteget tanulhat belőlük. Az internetről „elcsent” mutatványokat aztán a pályán igyekszik tökéletesíteni. BMX-ből persze sosem elég.

„Ha szeretnék megélni belőle, egész nap ezzel kellene foglalkoznom – mondta kissé csalódottan. – Most azzal is elégedett lennék, ha heti három-négy nappal többet bringázhatnék. Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarországon alig van fedett skate-park, ráadásul egyik sincs a szomszédban. Barátaimmal minden évben egyszer elmegyünk valamelyikbe, hogy kiélhessük magunkat. A gondolat nem áll távol tőlem, hogy otthagyjam a munkahelyemet, és egész életemet a BMX-ezésnek szenteljem. Ez persze rengeteg lemondással járna, és napi nyolc órát kellene gyakorolnom. Kérdés, meg lehet-e élni belőle.”

Szepesi Tibor profi BMX-versenyző filmes promójában hallott először a Noizz Street Contestről, és rögtön megörült a lehetőségnek, mivel ilyen versenyből itthon csak kevés akad. Természetesen Dancs Marcellnek nem ez volt az első megméretése. Élete első versenyén – még serdülőként – harmadik lett az amatőrök között, majd egy kisebb, kaposvári megméretésen – amelyre külföldről is érkeztek BMX-esek – a park és a dirt kategóriában is ő lett a győztes. Sőt később a pécsi Chill and Ride-on is bejutott a döntőbe, amelyet aztán nem tartottak meg. Mégis meglepetésként érte a mostani szavazás végeredménye.

„Egyáltalán nem számítottam rá. Egyrészt mert még van hová fejlődnöm, másrészt mert a többiek mutatványa is színvonalas volt. Rengetegen neveztek a versenyre, és jobbnál jobb produkciókat mutattak be.”

Dancs Marcell úgy látja, itthon kétféle utcai sportos, illetve BMX freestyle-os létezik. Vannak, akik teljes erőbedobással és kedvtelésből űzik, ők fejlődni szeretnének. Mások azonban nem a sport élvezete miatt látogatják a BMX-pályákat, hanem hogy másokon nevessenek és élcelődjenek. Részben talán ez is akadálya, hogy nálunk még nem terjedt el széles körben.

„Magyarországon sajnos nincs elég edző és egyesület. Hiányoznak más feltételek is, de a legnagyobb gond, hogy mindenre magunknak kell rájönnünk, nincs, aki segítsen. A BMX-pályán jól kisegítjük egymást, és rengeteg trükköt lesünk el a másiktól. Először csak az alapokat gyakoroljuk, majd jöhetnek az egyre nehezebb elemek. Mégis jó lenne, ha valaki foglalkozna velünk, mert most az egyik pillanatban edző vagyok, a másikban tanítvány. Ezen kívül jobban kellene népszerűsíteni a sportágat, hogy közelebbről is megismerhessék a gyerekek. Egy BMX-bringa sem olcsó mulatság, a menőbbekért több százezer forintot is ki kell fizetni.”

 

 

Ahhoz, hogy szintet lépjen, Pécsre kellene edzésre járnia, ami szűk másfél órás út oda, és ugyanannyi vissza. Szerencsére Kaposváron alakulóban van egy egyesület, amely az egyik lelkes ismerősének is köszönhető. Az illető feltett szándéka, hogy meghonosítsa a BMX-et a városban, mert nagyon sok gyereket nyerhetnének meg a sportágnak.

„Saját fejlesztésű bringám van, én raktam össze különböző alkatrészekből, senki sem segített – mondja büszkén Dancs Marcell. – Benne van az elmúlt tizenegy év tapasztalata. Lassan jöttem rá például, mi az ideális vázméret, vagy milyen hosszú legyen a villa. Az évek során a saját stílusomnak megfelelően fejlesztettem a biciklit.”

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik