Nagy futás a kánikulában

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 16:03
Kánikulában zajlott a hetedik alkalommal megrendezett Szőlőskör Futófesztivál, amelyen a 2020-as évben – szinte már természetesen – nagyszerű győzelmeket arató Csécsei Zoltán pályacsúccsal győzött a 100 kilométeres távon.

Szeptember első hétvégéjén rendezték meg a 7. Szőlőskör Futófesztivált, amelyen a kisebb távok mellett (volt gyerekfutam is) három ultratávon is próbára tehették magukat a futók. A nagy erőpróba mellett falunap is volt, amelyen főzőverseny, zenés és gyerekprogramok a várták a megfáradt sportolókat és szurkolókat.

A Szőlőskörön a leghosszabb táv 100 kilométer volt, 1500 méter szintemelkedéssel, végig aszfaltos útvonalon, ezen kívül 80 és ötven 50 várta még az elszánt ultrásokat.

A futófesztiválon többen elindultak a hazai ultrafutás elitjéből, Csécsei Zoltán, Bogár János, Lajkó Csaba, Kovács Ádám, Beda Szabolcs, Zétényi Szvetlana, Maráz Zsuzsanna, Mátáné Varjú Edit, Tiricz Irén, Mórocza Andrea és még sok kiváló versenyző tette magát próbára valamelyik távon. A kihívás óriási volt, a legmelegebb nyári napokat idéző hőség is rostálta a futókat. A balatoni panoráma és a gyakori frissítőpontok talán enyhítették kicsit a nehézségeket, de sajnálatos módon két súlyosabb rosszullét is történt – mindkét versenyzőt kórházba szállították, a hírek szerint állapotuk stabil. Baranyai Máté főszervező elmondta, hogy a sok általa szervezett verseny közül a mostani volt az egyik legnehezebb. A hőség, a rendkívüli óvintézkedések és más problémák nehezítették a lebonyolítást, de az esemény összességében sikeres volt, s a futók általában jó élményekkel tértek haza. Jövőre a szervezők több változást terveznek, egyebek mellett kétnapossá szeretnék bővíteni a viadalt.
A kánikula ellenére Csécsei Zoltán a leghosszabb távon pályacsúcsot futott, a tárnoki ultrásnak a 100 kilométer teljesítéséhez 7:54:17 óra kellett, őt Polczer Tamás és Kovács Ádám követte a célban.

A hölgyeknél Zétényi Szvetlana nyerte meg a versenyt, mögötte Mórocza Andrea és Kovács Dóra végzett. A 80 kilométeres távon fiatal versenyző keltett nagy meglepetést: Petróczi Márton 6:25:31 órás időt ért el, több mint 34 perccel megelőzve a második helyen végző Szedlák Csabát, akit szorosan követett a bronzérmes Steib Péter. Ezen a távon a legendás ultrafutó, a 24 órás Európa-bajnok, a Spartathlon- és Bécs–Pozsony–Budapest szupermaratoni-győztes Bogár János is elindult, és az ötödik helyen ért célba. A női mezőnyben Tamásné Bese Nóra vehette át az aranyérmet, a második helyen Csiha Yvette végzett, míg a harmadik Fülöp Zsófia lett. Az 50 kilométeres távon Beda Szabolcs lett az első 3:38:22 órás idővel, második célba érkezőként Stifler Attilát köszöntötték, a harmadik helyen Dexler Gábor futott be.
A női versenyben Kóródi Ágnes győzőtt 4:12:15 órás idővel, mögötte Tóth Tímea és a Spartathlon-, valamint háromszoros Ultrabalaton-győztes Maráz Zsuzsanna ért célba.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik