Virág-Erdélyi Zsófia tökéletes versenye

Réc BenedekRéc Benedek
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 10:26
Kétszeres olimpikon futó nyert a nőknél a Generali Night Runon. Lapunknak elmondta, tavaly ősz óta ez volt az első versenye, s nagyon élvezte a megméretést.

A nők között egyedüliként ért célba 80 percen belül a Generali Night Run félmaratoniját megnyerő Virág-Erdélyi Zsófia, aki 79:47 perces idővel győzött, és több mint három és fél perces előnnyel ért be a célba.

„Nagyon tetszett az egész verseny, a pálya is jó volt, jól éreztem magam, a kétkörös megoldás pedig szurkolóbarát, így én is gyakran találkoztam a férjemmel, illetve a nővéremmel, továbbá az éjszakai futást is élveztem – kezdte Virág-Erdélyi Zsófia. – Egyébként nem szoktam éjjel futni, van két pici gyerekem, ők korán fekszenek és éjszaka időnként még felébrednek, így már 10 órakor ágyban szoktam lenni. Most pedig ekkor volt a rajt.”

Idén is hangulatos verseny volt a Generali Night Run

A teljesítmény kapcsán a kétszeres olimpikon futó elmondta, a jelenlegi helyzethez képest elégedett vele, hiszen a koronavírus miatti korlátozó időszakban nem tudott ugyanúgy edzeni, mint korábban, inkább futópadon tréningezett, a résztávos gyakorlások pedig teljesen kimaradtak a programban. Hét-nyolc hete kezdte újra a rendes munkát, a szombati viadal is az edzések része volt, a felkészülés célja az öt hét múlva esedékes Wizzair félmaratoni, ami egyben országos bajnokság is.

„Nagyon elégedett vagyok – mondta mosolyogva Virág-Erdélyi Zsófia. – Nem volt még ilyen verseny, amikor rossz érzések nélkül hagytam ott a versenyközpontot. Most nem tudtam volna ennél jobbat futni. Jó érzésekkel teljesítettem a versenyt, végig élveztem a futást, úgy értem be, hogy jól éreztem magam.

Boldogsággal tölt el, hogy ez most tökéletes futás volt.”

A tavalyi Wizzair félmaratin és az azt követő sarokfájdalmak után először versenyző Virág-Erdélyi Zsófia hozzátette, az éjszakai Budapest is nagyon tetszett neki futás közben, sőt kiemelte, most még a rakparton sem jött a máskor megszokott szembeszél, s bár a Várba hosszú emelkedő vezetett, de ott is kellemes érzései voltak, valamint az Alagúton való keresztülfutás is hangulatos élményként marad meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik