Szereti, ha meglepi a pálya

Vágólapra másolva!
2020.08.29. 14:07
A felnőttek között is a legjobbak közé akar tartozni a junior világ- és ifjúsági Európa-bajnok tájfutó Gárdonyi Csilla, aki nemrég első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte meg.

Nem mondhatnánk, hogy a semmiből jött a 19 éves Gárdonyi Csilla sikere a múlt hétvégi középtávú és váltó országos tájfutóbajnokságon, amelyen élete első felnőttbajnoki címét szerezte meg a Várpalotától északra fekvő hegyoldalon, ráadásul tekintélyes, ötperces előnnyel végzett klubtársa, Kézdy Borbála előtt.

Gárdonyi Csilla előtt fényes jövő áll – Fotók: MTFSZ

„Tavaly már próbálkoztam váltóban, akkor a második helyen végeztünk – jegyezte meg a MOM-Hegyvidék SE fiatalja. – Tudtam, hogy vannak ellenfeleim, de azért talán annyira nem nagy meglepetés a siker, nem olyan erős még a mezőny. Mondhatjuk mérföldkőnek is, mert egészen más felnőtt-, mint korosztályos aranyérmet szerezni, még ha annyival nem is nehezebb.”

Gárdonyi bővítheti a vitrint, hiszen az idén ez volt az első hazai tájfutó ob, innentől szinte minden hétvégén lesz verseny.

Korán kezdte az éremgyűjtést, hiszen a sportág gyorsan elcsábította, amely annak is betudható, hogy már a nagypapája, valamint az apukája és az anyukája is tájfutó volt, egészen kicsiként vitték őt az eseményekre.

„Az első emlékem, hogy indultam a gyerekversenyeken – akkor még nem is használtunk térképet, csak szalagozással futottunk. Nyolcéves koromban kezdtem térképpel futni.”

Azóta a falmászás is megjelent hobbiként, de az „igazi” a tájfutás. Hosszú távon szeretne élversenyző lenni, még ha tisztában is van vele, nem tud majd megélni belőle. A civil életet egyetemi tanulmánnyal alapozza meg: tavaly elkezdte a BME-n a matematika szakot – érdekesség, Weiler Virág is e szép tudománnyal foglalkozott –, de nem jött be neki, ezért az Óbudai Egyetem ipari formatervező szakára iratkozott be. „Tetszik a kreatív irányvonal.”

Várhatóan a tanulás mellett továbbra is jól elfér a tájfutás, hiszen a napi egy-másfél órás edzésre lehet időt szakítani. Érthetően Gárdonyi Csillának is jobban tetszik a térképes edzés, mint amikor „csak” futnak. Azt pedig imádja, hogy délután gyakorolhat.

„Ha hajnalban kellene kelni, nem is lennék a sportágban – mondja nevetve a tájfutás első magyar női junior-világbajnoka, aki 2018-ban Kecskeméten ünnepelhetett, tavaly pedig ifjúsági Eb-t nyert. – Azt szeretem a legjobban, amikor ismeretlen terepen futunk, és meglepetés, mi következik. Persze itthon ritkán teljesen ismeretlen a terep, de a pálya lehet változatos. Egyébként nincs kedvenc tereptípusom, az az igazi, ha minél részletgazdagabb.”

A karantén időszaka őt is megviselte, viszont edzője, Kisvölcsey Ákos kitette a pontokat, majd átküldte a feladatot, szóval tudott edzeni, és öccsének köszönhetően nem is egyedül teljesítette a pályákat.

Most – ha a koronavírus-járvány másként nem diktálja – ismét felpörög az élet, szinte minden hétvégén országos bajnokságot rendeznek majd. Ugyan az őszi junior-világbajnokságot törölték, ám a salgótarjáni ifjúsági Európa-bajnoksággal párhuzamosan a juniorok kontinensviadalát is megrendezik, amelyen szeretne minél jobb eredményt elérni.

Ahogyan említette, tudja, sosem tartozik majd a világ azon egy vagy két embere közé, aki megél a sportágból, ám például Monspart Sarolta sikere erőt ad neki (a kiválóságot nemrég a Nemzet Sportolói közé választották), mert lám:

„Van, aki megcsinálta.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Veszprémben lesz a 2027-es tájékozódásifutó-világbajnokság

Csupasport
2023.07.18. 08:39

Rengeteg rendezvénnyel érkezik a tájfutás világnapja

Csupasport
2023.05.07. 09:25

Először adták át a „Monspart Sarolta-díj a tájfutásért” elismeréseket

Csupasport
2022.11.17. 16:35

Monspart Sarolta korábbi klubtársát hetvennyolc évesen is a tájfutás élteti

Csupasport
2022.10.12. 12:46

Bakó Áron tájfutó nyerte meg a hegyifutók félmaratoni országos bajnokságát

Csupasport
2022.04.11. 18:17

Tájfutóból vált maratonistává

Csupasport
2021.08.31. 14:24

Indul a tájfutó Sprint Liga

Csupasport
2021.04.21. 19:07

Egy régen várt siker története

Csupasport
2020.10.24. 14:40
Ezek is érdekelhetik