csupasport bannerhátsófüves banner

Elszántan készülnek a sztárok

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 09:45
null
Elszántan készül a vasárnap a Népligetben megrendezendő Aldi Női Futógálára a címvédő Virág-Erdélyi Zsófia és Szabó Zsófi színésznő.

Virág-Erdélyi Zsófia (fent) kétszeres olimpikon maratonistánk amellett, hogy az 5 és a 10 kilométeres távon is indul, a 600 méteres családi futásra is nevezett.

„Az őszi versenyszezonban félmaratonira készülök. Az ALDI Női Futógálán azért indulok 5 és 10 km-en is, mert – edzőm tanácsára – e távokon versenykörülmények között tudom tesztelni az őszre tervezett félmaratoni tempómat.

Annak külön örülök, hogy az esemény időrendje még arra is lehetőséget ad, hogy az 5 és 3 éves fiaimmal most először együtt futhatunk a 600 m-es családi futáson”

– nyilatkozta a bajnoknő.

„Nagyon megszerettem a futást, sokszor felkelek reggel fél hatkor, amikor még a család alszik, hogy nyugodtan futhassak egy hosszabbat. Kezdetben a kisfiam nehezményezte, hogy megyek futni, de mostanra nagyon büszke rám. A futás ismét a hobbim lett – mondta a műsorvezető, aki vasárnapi terveiről így beszélt. – A rendszeres edzéseknek köszönhetően egy jóleső, de lendületes 10 km-t tervezek, ebben biztosan segíteni fog ennek a különleges versenynek a hangulata is.

A népligeti 25. Aldi Női Futógála programja
Augusztus 23., vasárnap
10.50: 2.5 km egyéni futam (a 10+5+2.5 km és az 5+2.5 km is ekkor rajtol)
10.55: 2.5 km gyaloglás
11.50: 5 km (a 10+5+2.5 km és az 5+2.5 km is ekkor rajtol)
13.10: 3 tagú váltó (3×2 km)
14.25: családi futás (600 méter)
15.00: 10 km és 10 km párban (4.1 km + 5.9 km)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik