A csoportos edzés előnyei

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 11:10
Ha nincs kedvünk egyedül súlyokat emelgetni, csatlakozzunk másokhoz, s láthatjuk, mennyire könnyen megy a testedzés. Hogy miért? Egy szakportál és egy fitneszsztár segített meglelni a választ.

Amikor először járunk edzőteremben, sokan érezzük úgy, hogy némi segítségre lenne szükségünk. Egyesek nehezen tudják eldönteni, milyen gyakorlatokat végezzenek, mások pedig nem tudják, hogyan kell jól kivitelezni őket.

A kezdők mellett azonban néha a haladók is úgy vannak vele, hogy testmozgás közben társaságra vágynak. Valljuk be, igazuk van: sokan azért döntenek a közös sportolás mellett, mert közben együtt lehetnek másokkal, és ismeretségekre tehetnek szert.

Bárhogy is legyen, a csoportos edzés remek megoldást kínál a fent vázolt problémára. Csokorba gyűjtöttük (az active.com segítségével), miért is érdemes másokkal együtt szenvednünk a szép izmokért és egészségünkért az edzőteremben.

 

Lelkesebbek vagyunk

A tapasztalat azt mutatja, sokkal könnyebben és lelkesebben végezzük a gyakorlatokat, amikor elszánt és hasonló gondolkodású emberek között vagyunk. Nincs is annál jobb érzés, amikor támogató a közeg, és egy mindenre elszánt, bátorító személyi edző társaságát élvezhetjük. Így nemcsak magunkat, hanem másokat is kemény munkára sarkallhatunk.

Nem kell az óra felépítésén gondolkodnunk

Ha a csoportos tréninget választjuk, nem kell megterveznünk az edzést, mert megteszi helyettünk az órát vezető edző, aki gondoskodik a bemelegítésről, a főbb gyakorlatokról és a levezetésről is. A helyes bemelegítés azért fontos, mert csak így érhetjük el, hogy pulzusszámunk megfelelő szintre emelkedjen, miközben izmaink és ízületeink ellazulnak. A levezetés ugyanakkor azért elengedhetetlen, mert a pulzusszámnak vissza kell állnia kiindulási állapotába, izmainkat pedig alaposan ki kell nyújtanunk.

 

 

Biztos, hogy így szabályszerűen végezzük a gyakorlatokat

Az órát vezető edző feladata, hogy egyrészt megfelelő formába hozzon bennünket, másrészt megmutassa, hogyan kell szabályosan végeznünk a gyakorlatokat. Így nemcsak élvezhetjük az edzést, hanem el is kerülhetjük a kellemetlen sérüléseket.

Fő a változatosság!

A mások társaságában végzett edzésben az egyik leghasznosabb, hogy a spinningeléstől kezdve a kardioedzésen át egészen a Pilatesig szinte mindent csinálhatunk. Érdemes hetente akár többfajta edzést is kipróbálnunk, így biztosak lehetünk benne, hogy minden izmunkat jól megmozgatjuk. Ennek eredményeképpen anyagcserénk felgyorsul, ráadásul még unatkozni sem fogunk.

Kénytelenek vagyunk végigcsinálni, amit elhatároztunk

Léteznek olyan klubok és edzőtermek, ahol előre fel kell iratkoznunk az egyedi órákra. Sokak szerint ez arra ösztönöz, hogy el is menjünk. Másképpen fogalmazva, így jóval kisebb az esélye, hogy kihagyjuk a napi penzumot. Egyesek úgy vélik, az is jó módszer, ha beírjuk az eseményt a naptárunkba, vagy magunkkal visszük egyik barátunkat, így biztos, hogy nem mondjuk le az órát.

Így minden sokkal viccesebb!

Végül, de nem utolsósorban, ne felejtsük: akárhogyan is nézzük, együtt edzeni sokkal szórakoztatóbb, mint egyedül. Tegyünk be valami jó zenét, és indulhat a testmozgás! Workout közben pedig egy-egy jó poén is simán belefér.

 

„A csoportos fitnesztermi edzés csak előnyös lehet – vallja Szalai Evelin junior-világbajnoki ezüstérmes fitneszversenyző. – Én Berkes László és felesége, Berkes-Vasvári Nikolett irányítása mellett veszek részt ilyen tréningeken. A legjobb, hogy így mindennap társaságban lehetek. A csapat nagyon összetartó, egymást motiváljuk. Sokat nevetünk, ezáltal könnyebben végezzük a nehéz gyakorlatokat. Ezenkívül sok mindent ellesünk egymástól, segíthetünk a másiknak, mi több, új módszereket tanulhatunk. Ha kell, megmutatjuk a másiknak, hogyan kell helyesen kiviteleznie egy adott gyakorlatot.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik