Körbetekerték a Tisza-tavat

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 15:34
Defektek, sérülések és önfeledt tekerés – többek között ilyen volt szombaton a BRM Hungary idei első, a járvány miatt eredetileg tavaszra tervezett kerékpáros teljesítménytúrája.

A koronavírus-járvány miatti hosszas leállást követően végre nálunk is beindult a szervezett kerékpáros teljesítménytúra-szezon. A BRM Hungary – amely idén kilenc állomásból álló sorozatot tervez – június 13-án, szombaton tartotta első megméretését, a Tiszta Tisza-Tó 2020-at. A Super Randonneurs-sorozat első színhelye Tiszafüred, illetve a Tisza-tó volt, és a résztvevőknek – többek között – a tavat kellett körbetekerniük.

 

„Százhetvenheten vágtak neki a kétszáz kilométeres távnak, és külön öröm, hogy harminchárom hölgy is volt a mezőnyben – újságolta Kuzler Béla szervező. – Talán azért népszerű az esemény a kevésbé tapasztalt szabadidőbringások körében is, mert nincs benne különösebb szintemelkedés, ezért viszonylag könnyű teljesíteniük. Örömteli, hogy százhatvankilencen célba is értek, és az időjárással is szerencsénk volt – a záporok, zivatarok elkerülték a térséget, így a résztvevők gyönyörű időben, de nagy melegben teljesítették a távot. A fülledt időjárás miatt sokan többször is megálltak, hogy felfrissítsék magukat.”
Néhányan a túra közben kisebb-nagyobb sérülést szenvedtek, sőt az egyik indulót – egy szerencsétlen esés után – kórházba kellett szállítaniuk a mentőknek.

Kuzler Béla tájékoztatása szerint az egyik vasúti átjárónál a versenyző bringájának kereke beleakadt a sínekbe, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a lába.

„Felháborító, hogy bár a Poroszló és Tiszafüred közötti bicikliutat végre megcsinálták, és a szabadidő-kerékpárosok már a múlt héten birtokukba vehették, a hétvégére – érthetetlen módon – alig látható drótkerítéssel lezárták a hidakat, amelyekre nem tettek semmilyen figyelmeztető jelzést. Emiatt nagyon nehéz volt észrevenni a dróthálót, amely akár súlyos sérülést is okozhat. Az egyik induló nekiment, és kisebb sérülést szenvedett” – tájékoztatott a szervező.

 

 

Mint korábban megírtuk, a túra előtt a szervezők kikérték az operatív törzs és a Túraszervezők Országos Szövetségének véleményét az esemény biztonságos lebonyolítása érdekében, és több intézkedést is hoztak, hogy megfeleljenek a szabadidős sportrendezvényeket érintő járványügyi előírásoknak. Így – többek között – biztosították, hogy a résztvevők nyílt terepen, a távolságtartás szabályait betartva rajtolhassanak.

„Azt tapasztaltuk, hogy a versenyzők nem nagyon tartották be a biztonsági előírásokat, jóllehet mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. Úgy tűnik, mostanában kicsit csökkent az emberek veszélyérzete, ami rányomja bélyegét a viselkedésükre, ugyanakkor az ellenőrzőpontoknál mindenki figyelt rá, hogy ne kerüljön közel a másikhoz. Mindenesetre a jövőben arra törekszünk, hogy ezen javítsunk, és reméljük, hogy az amatőr sportolók is partnerek lesznek ebben.”

 

 

A szervezők nemcsak a lebonyolítás módján, hanem a túra útvonalán is szeretnének változtatni. Kuzler Béla elárulta, egyes szakaszokat ki kell venniük, mert nem elég biztonságosak, továbbá a Szolnok utáni rész kicsit ingerszegényebb. Azt is reméli, hogy a következő megméretésen már biztonságosan használhatják a felújított hidakat is.

A túrasorozat következő állomása a szombati Bakony Light 2020, amely – neve ellenére – nem sétagalopp: a több mint három kilométeres teljes szintemelkedés önmagáért beszél.

 

BRM 300 – Bakony Light 2020
2020. június 20. (szombat), Zirc


  • Szervező: Randonneurs Hungary (Heizer Tamás, Hosszu József)

  • A táv hossza: 305 kilométer

  • Szintemelkedés: 3050 méter

  • Szintidő: 9 és 20 óra között

  • A túra nehézségi szintje: nehéz

  • A rajt és a cél helye: Zirc

  • A rajt időpontja: 2020.06.20., 7.00

  • Nevezési határidő: 2020.06.15.

  • Nevezési díj: 2500 forint, emlékéremmel: 4500 forint

  • Nevezési díj: banki átutalással

  • Helyszíni nevezésre nincs lehetőség

  • A nevezés előtt az indulóknak regisztrálniuk kell


 

A június 20-i túrára itt regisztrálhatunk, a további részletekről itt tájékozódhatunk.

A Tiszta Tisza-tó végeredménye itt olvasható.

Fotók: Randonneur Club Hungary/Facebook

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik