Jó játék nincs, továbbjutás van – vb-selejtezők-sorozat, 3. rész

A chilei világbajnokság (1962) selejtezőjéből nem ígérkezett nehéznek a továbbjutás, hiszen Hollandiát és az NDK-t sodorta utunkba a szerencse. Akkoriban azonban a vb-részvétel természetes volt, az viszont nem, hogy nem futballozik jól a válogatott, így aztán az eredmény volt a legkevesebb.

Az első meccset 1961 áprilisában az NDK ellen játszotta a csapat itthon, a Megyeri úton. Baróti Lajos szövetségi kapitány a CCA Bucuresti (később: Steaua) elleni küzdelmes edzőmeccs (3:2) után a fedezetpár összetételén gondolkozott, s aggasztotta Tichy Lajos és Sándor „Csikar” sérülése. Végül a sérültek felépültek, Solymosi Ernő és Kotász Antal lett a két fedezet, mondván, ők támadó szellemben futballoznak.

A mérkőzést szinte egyik pillanatról a másikra tették át a Megyeri útra, a Képes Sport szerint „a Népstadion váratlanul használhatatlanná vált” – ez volt minden tájékoztatás. Nem tudni, miért volt titok, hogy a Népstadion talaja nagyon kemény, a játékosok nem akartak ott futballozni. Új jegyeket nem nyomtak, képzelhető a Megyeri úti tumultus, hiszen érkezési sorrendben ült, állt mindenki oda, ahova fért.

A Megyeri úton az akarattal nem volt baj, a játékkal már inkább, ma úgy fogalmaznánk, hogy a csapat annyit adott ki magából, amennyi kellett a győzelemhez (2:0). „Három válogatott mérkőzést is meg lehetett volna nyerni ennyi helyzettel – zsörtölődött Baróti kapitány, majd hozzátette: – Mátrai nem törődött az emberfogással. Sipos túlságosan sokáig tartogatta a labdát. Solymosi túl sokat vállalt magára.”     

Két hét múlva persze mindhárman játszottak Rotterdamban, a Hollandia elleni győztes meccsen (3:0). Ezúttal Albert Flórián sérült meg, a Gödöllő elleni edzőmeccs 37. percé-
ben bicegett le a pályáról. Végül Kuharszki Béla játszott centert, noha Machos Ferenc, tehát egy valódi center is készenlétben állt.

A 23. és a 37. perc között szerezte három gólját a csapat, jól is futballozott, eleget téve, amit a Feyenoord Stadion megkövetelt: „Az volt az érzése az embernek, mintha valamilyen ruganyos szőnyegen járna. Olyan sűrűn nőttek egymás mellé a fűszálak, hogy a rövidre nyírott gyep alatt keresve sem tudtuk megtalálni a talajt. Technikailag jól képzett labdarúgók ezen a pályán, akár napsütésben, akár esőben, bizony akadálytalanul fejthetik ki legjobb képességeiket” – írta a Népsport, majd a lefújás után rögzítette: „A siker nagyszerű csapatjáték és kimagasló egyéni teljesítmények eredményeképpen jött létre. Mégis meglepetést keltett az a játék, amit fiaink – különösen az I. félidőben – mutattak.”     

Baróti annak örült, hogy az történt a pályán, amit kitaláltak, a hollandok magyar származású szövetségi kapitánya, Schwartz Elek pedig: „Meglepett az NDK elleni mérkőzés után bekövetkezett nagy fejlődés a magyar csapat játékában.”     

Az NDK elleni berlini visszavágó következett, már ősszel. Előtte a korban megszokott „hidegháborús botrány”, Hollandia nem adott vízumot a keletnémet futballistáknak. Végül a meccset lejátszották volna, de a kitűzött időpontban már továbbjutottunk, így nem volt rá szükség.

Mert nyertünk Berlinben is (3:2), ahol újra válogatott lett a balhátvéd Sóvári Kálmán és az MTK balszélsője, Szimcsák István.

Kelet-Berlin hozta a „formáját”: „Háromnegyed öt előtt 5 perccel hatalmas taps csattant fel a stadionban. A nézők felállva tapsoltak és így üdvözölték a helyét elfoglaló Walter Ulbrichtot, az NDK államtanácsának elnökét, a Német Szocialista Egységpárt első titkárát. A mérkőzés előtt Manfred Ewald, az NDK testnevelési és sportbizottságának elnöke a mikrofonon keresztül üdvözölte a világbajnoki selejtező szereplőit és nézőit, majd beszélt a holland kormány minősíthetetlen határozatáról is.”     

A selejtezőről nem sok jó mondható el, gyenge játékkal nyert a válogatott, hiányzott a gyorsaság, a higgadtság, a tervszerűség, a határozottság – úgyszólván minden. Ha Grosics Gyula nem véd jól… Mert egyébként: „Göröcs nagy csalódást keltett. Nem igyekezett sem magát, sem társait helyzetbe hozni. Alberttől sem azt kaptuk, amit vártunk, nem húzott kapura, gyorsan feladta a harcot, keményen elválasztották a labdától. Tichy is csak szinte árnyéka volt önmagának. Olykor úgy tűnt, mintha ólomlábakon járna. Nem adta le gyorsan a labdát, többször cselezgetett és elvették tőle a labdát”  – írta a mérkőzésről a Népsport tudósítója, Fekete Pál.

Mindenesetre a berlini sikerrel már ott voltunk a chilei világbajnokság 16-os mezőnyében, így a budapesti magyar–hollandnak nem volt jelentősége. Annak sem, hogy előtte Bécsben 2:1-re kikapott az együttes „barátságosan”, de Baróti örült: „Csapatjátékunk színvonala javult, az egyes csapatrészek között nem volt hézag, megfelelő volt az összeköttetés, így folyamatosabb volt az összjátékunk. Minden mezőnyjátékos gondot fordított a védekezésre és a támadásra is, s a szokásosnál kevesebb volt az egyénieskedés.”     

Megtehette volna a kapitány, hogy a továbbjutás birtokában a hollandok ellen kipróbál néhány fiatalt, ám nem tette, mert szerinte az ifjak formája nem kielégítő. A futballisták a Szabadság-hegyen edzőtáboroztak, igencsak jó hangulatban. A dorogi Monostori Tivadar különösen jókedvű volt, mert nagy esély volt rá, hogy Albert helyén ő lép pályára. „Eddig csak az újságban olvastam, hogy én is játszom” – óvatoskodott, a felvetésre pedig, hogy Chilébe is elutazhat, bányászfutballistához illően válaszolt: „De addig még sok salétromot termelnek ki Chilében és sok szenet Dorogon…”     

Az edzések is lazák voltak a Normafánál, a gimnasztika során Baróti megengedte, hogy mindenki azt csináljon, ami jólesik, de állandó mozgásban. Kuharszki bukfencet hányt, néhányan fekvőtámaszt gyakoroltak, Tichy és Sipos pedig magasra ugorva kakasviadalt rendezett.

A jókedv a meccsen hamar elszállt, a 14. percben ugyanis 2:0-ra vezettek a hollandok. Nagy nehezen kiegyenlítettünk, ahogy 2:3 után is, így döntetlen lett a vége (3:3). A hollandok végig meglepően jól futballoztak, a magyar csapat csak időnként. Baróti enyhén szólva sem volt boldog. „A csapat hátsó alakzatai régen játszottak olyan gyengén, mint ezen a mérkőzésen. Rengeteg helyezkedési hiba volt. A csatároktól is sokkal többet vártam. Különösen a mérkőzés elején játszottak hibás felfogásban” – mondta, majd nem titkolta, hogy a gólokért elsősorban Sipos Ferenc, Solymosi és Kotász okolható.

A középhátvéd és a fedezetek mondtak csődöt, ami tényleg több volt a soknál.

A Népsport hozzátette, hogy a csatáraink pedig önzőek voltak, különösen Tichy Lajos, akinek 37 átadásából 29 rossz helyre ment. Azt pedig leszögezte a lap, hogy csak idősebb, tapasztaltabb játékosokkal lehet megvívni a világbajnokság idegtépő mérkőzéssorozatát. Előreláthatóan 6-8 idősebb labdarúgó kap helyet a válogatottban, így a decemberi portyán is, s a többi helyre pályázhatnak fiatalok.

De miért nem fiatalított Baróti már a hollandok ellen? „Meg kell érteni, hogy nem lehet gyorsan azokat eldobni, akik oly értékes tettet hajtottak végre: a Chilébe jutást… Ez az én nevelési elvem” –  magyarázta a kapitány, majd kifakadt: „Tudom, sokan hangoztatják, hogy az én személyemben van a hiba, én gátolom a csapat jobb szereplését. Higgyék el, nem mindegy, hogyan szerepelünk akár Dél-Amerikában, akár a világbajnokságon. Nem szeretnék új 1958-at! A legjobbat akarom…”     

Chilében a csapat a világbajnokság negyeddöntőjében esett ki (Csehszlovákia: 0:1), a megszerzett pontok alapján készült összesítésben ötödik lett. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 2-i lapszámában jelent meg.)