Hajnalban kel és gyúr a nyolcéves kisfiú

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 15:38
A nyolcéves Blaize mindennap hajnalban kel, hogy három órát edzhessen. Bár sok támadás érte emiatt a személyi edzőként dolgozó édesanyját, ő odafigyel a gyerekére, és büszke rá, hogy a rajzfilmek helyett inkább a sportot választotta.

Legyünk őszinték, időnként előfordul, hogy nincs kedvünk edzeni, és sokszor nyűglődve kelünk ki az ágyból, ha reggel kell lemennünk a terembe. Ennek fényében kimondottan dicséretes a nyolcéves brit kisfiú, Blaize története, aki mindennap reggel fél hatkor kel, hogy három órát edzhessen. Állítólag teljesen önszántából teszi, ugyanis már kétéves kora óta a súlyok bűvöletében él.

Ebben természetesen óriási szerepet játszik édesanyja, a régóta személyi edzőként dolgozó negyvenéves Jayne Tingle, aki már újszülött korában is rendszeresen vitte őt az edzőterembe.

Történetükről a The Sun írt hosszabb cikket, amelyben a büszke édesanya azt is kifejtette, mi a véleménye azokról a kritikákról, amelyek szerint a súlyemelés és az edzés egyáltalán nem való egy ekkora gyermeknek, és rossz hatással lesz a fejlődésére. A népszerű, deadlift gyakorlatot például már a saját testsúlya kétszeresével, csaknem hatvan kilóval végzi.

https://www.facebook.com/jaynetinglept/videos/1040232056140552/?__xts__%5B0%5D=68.ARDSTvvywcQBWbhOKteeDwaHbeOEXHNs0DNQcKC9i9Nb0pnHKPN8Ob0hiEkJgNS-CkyCem0aaJz9WcPeWON3ZtTVxJlg7y0mobb8gC4cPy-weAtSGeApPsnQCcMwU35EF4VsYpMsV8v5DFd3tO1n3Cp05OKffb0xzB10ie7LlEM7uscj4Rc5BfJQfuV4Za_efbfRwHJiSMYx6Y030qP-0w9AJI_HZYQGpoH-IfknQpPA9tjEshIkKqwde_8BHd5qMXiiqnphiLLNIVyfuCrY97DHddXwKQLA2DyD6m5XI6FP078GpHq-85b_-NiJtkjAdDE65hwwzcnhDqF0m_c47c0kwsWDy9vMBULrpg&__tn__=-R

„Sokan mondják, hogy nem normális, amit csinál, mert még nagyon kicsi, és a súlyokkal való edzés rossz hatással lesz a csontozatára és a növekedésére – mondta az édesanya. – Én erre mindig azt válaszolom, hogy képzett személyi edző vagyok, és egyébként sem erőltetek soha semmit. Inkább ő az, aki mindenáron edzeni akar.

A korosztályával ellentétben egyáltalán nem érdeklik a rajzfilmek vagy a számítógépes játékok, inkább a súlyok között érzi jól magát. Én vagyok a felelős azért, hogy megfelelően végezze a gyakorlatokat, és ne terhelje túl magát.

Megmutatom neki, mit hogyan kell csinálni, és mi az a maximális súly, amellyel elvégezheti az adott mozdulatsort. Sohasem erőltettem nála semmit, az egész magától jött neki, de nagyon büszke vagyok rá. Viccesen szokták rá mondani, hogy ő Nagy-Britannia legerősebb gyereke. Igen, ki van gyúrva, és sokaknak ez szokatlan lehet, de imádja csinálni, és teljesen egészséges”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik