csupasport bannerhátsófüves banner

Otthon csinálta végig a fél Ironmant

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 20:07
null
Egy felfújható medencében, szobakerékpáron és futópadon, kevesebb mint öt óra alatt teljesítette a fél Ironmant a világbajnok paratriatlonista Héctor Catalá, hogy ezzel segítsen a koronavírus-járvánnyal küzdő embereknek.

A német olimpiai bajnok triatlonista, Jan Frodeno nemrég otthon teljesítette az Ironmant, ezért a világbajnok paratriatlonista, a gyerekkori betegség miatt csak tízszázalékosan látó, a Valenciától északra található Serrában élő Héctor Catalá is úgy döntött, otthon csinálja végig a fél Ironmant, ezzel segítve a koronavírus-járvány ellen harcoló embereknek.

„Úgy éreztem, a sportolók inkább a problémát jelentik, mint a megoldást, annyian panaszkodtak, hogy nem tudnak normálisan edzeni. Pedig ez a járvány jócskán túlmutat a sporton, ezért össze kell fogni, és azon gondolkodni, hogyan tudunk segíteni. Jan Frodenónak több őrült ötlete volt már, a legutóbbi nagyon megtetszett, és úgy döntöttem, felveszem a kesztyűt. Amióta elkezdtem a triatlont rengeteg szeretetet kaptam, a világbajnokság után fogadást rendeztek nekem a városházán. Akkor azt gondoltam, sosem tudom majd visszaadni ezt a sok kedvességet. Most itt a lehetőség” – idézte őt a Marca, mielőtt belevágott a nagy kalandba.

Végül egy három méter átmérőjű, hetven centiméter mély felfújható medencében egy helyben úszva, egy szobakerékpáron és egy futópadon 4 óra 43 perc alatt teljesítette az 1.9 km úszásból, 90 km biciklizésből és 21.1 km futásból álló távot.

Aki nem hiszi és van türelme, akár végig is nézheti, ugyanis YouTube-ra az egész „verseny” felkerült, s ezen az is jól látható, hogy a csaknem öt óra alatt több sportoló virtuálisan biztatja Héctor Catalát.

„Nagyon kemény volt, de egyúttal hihetetlenül élvezetes – mondta utána az EFE hírügynökségnek a harmincegy éves sportoló – Nagyon boldog vagyok, öröm volt látni, milyen sokan állnak a jó ügy mögé, és mennyien támogatnak”.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10

Félt az olimpiai bajnok, hogy megelőzi a 17 éves magyar lány

Egyéb egyéni
2025.08.26. 18:47
Ezek is érdekelhetik