csupasport bannerhátsófüves banner

Új edzés: Túróczi Réka ugrásra készen

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 18:09
null
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. A szenvedélyes futó teljestávú triatlonra készül, s új eszközzel pótolja az úszóedzéseket.

A karantén miatt kicsit felborult az ünnepünk, így mi kedd reggel tartottuk a klasszikus húsvéti reggelit a tojáskereséssel. Leköltöztünk a balatoni nyaralónkba, mert így sportolni is könnyebb – már persze egyedül, a szabályok betartásával –, ráadásul igazi Balaton-fan vagyok.

Vidéken sokkal egyszerűbb elvégezni az edzéseket. Triatlonozom, az volt a terv, hogy szeptember negyedikén Ausztriában teljesítem a teljes távú triatlont, amelynek korábban még sosem vágtam neki. Már tavaly szándékomban állt, de rákmegelőző műtét miatt halasztottam, úgy látszik, most a karantén szól közbe. Még nem mondták le a versenyt, ám ki tudja, mi lesz…

Szóval az edzőm, a magyar bajnok Flander Márton irányításával, edzéstervével készülök. Úgy tapasztalom, most két tábor alakult ki a hobbisportolók közt. Az egyik tagjai a versenycélok szétfoszlása és a motivációvesztés miatt leengednek, a másikba tartozók viszont még rá is tesznek egy lapáttal, mivel több idejük jut például a regenerációra is.

Én valahol a kettő között vagyok, mivel tudom, a felkészülés kritikus, ám rövid szakasza a csúcsformába kerülés, és nem lehet állandóan topformában lenni. Ezekben az időkben nem szabad túlterhelni magunkat, mert a fő cél az immunrendszer harmóniában tartása, a túledzettség azonban gyengíti. Szóval, valamivel a forma alatt, de folyamatosan jó edzettségben tartom magamat. Olyan vagyok, mint a gepárd vagy az antilop, állandóan ugrásra kész, hogy ha újraindul az élet, pár héten belül a legjobb formába kerüljek.

Kerékpározom is. Olykor az úton, de azt nehéz megoldani, mert jobban szeretek a párommal tekerni, ám ha mindketten elmegyünk, a tizennégy éves kislányomnak kell vigyáznia a kisebbekre. Egyedül nem szívesen merészkedem az országútra, bármikor kaphatok defektet, vagy eleshetek, ezért még az okosgörgős applikáció segít, amellyel otthon tekerhetek, és a terepadottságoknak megfelelően váltogatja az ellenállást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Triatlon: remek eredmények az évad célversenye előtt

Utánpótlássport
2025.10.01. 19:48

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08

Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

Utánpótlássport
2025.09.16. 09:05
Ezek is érdekelhetik