BLOGRA FUTOTTUNK Már tarkóig ér a vigyorgás

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

A 180 bpm dicsérete, avagy vegyük fel a ritmust!

A zenehallgatás kissé megosztja a futótársadalmat, sokan el sem tudják képzelni, hogy futás közben hallgassanak valamit, míg mások egy kilométert sem mennek muzsika nélkül. Magam az utóbbiak felé hajlok, bár csapatban soha, ám néha egyedül is zene nélkül futok. Terepen ez könnyebb is, hiszen az erdő lakói természetes koncertet adnak, de pályán körözve vagy a végtelen aszfaltot koptatva szükségem van a pörgős dallamokra. A zenének sportolás közben vannak pozitív hatásai is, csökkenti az úgynevezett szubjektív fáradtságot, segít fenntartani a motivációt, lendületet, a hosszabb futásokon pedig akár a holtpontokon is segíthet átlendülni. A tavalyi Vértes Terepmaraton ötvenes távján, akkor, amikor rosszulléttel küzdöttem, a kedvenc számaim adtak egy kis lökést, hogy menjek tovább. A megfelelően pörgős zene néha csodákat tud tenni pszichésen, ezért ha zenehallgatásra vetemedünk, nem biztos, hogy Puccini a legjobb választás, s a Zámbó Jimmy-gyűjtemény is maradjon a desktopon. Az ezzel foglalkozó szakemberek szerint a 180 bpm körüli zene a legjobb, mert a tempója megegyezik az ideális lépésfrekvenciával. Én ilyen mixeket hallgatok sokszor, de mások kicsit túl pörgősnek tartják, ám szerintem 160–180 bpm között van a jó futós zenék üteme.

Hangulatban is érdemes passzolnia a zenének, mert hiába pörgős a „rinyaújnépi” sírva-mulatós az alácsapott villanykannától, de mégsem a legjobb, hogy lelkesek és motiváltak maradjunk. A lendületes, vidám számok, vagy kifejezetten edzős zenék a legjobbak a futáshoz. Az is fontos, hogy bármennyire is elsodornak minket a dallamok, figyeljünk a környezetünkre, mert árthat a futókarrierünknek, ha frontálisan találkozunk a 7-es busszal. Versenyen is figyelni kell, mert kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor szűkebb ösvényen valaki nem hallja, hogy hátulról a fél mezőny előzni szeretné...