Labda helyett futópad, súlyok és kettlebell

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 14:22
A sztárfutballisták sem nagyon tehetnek mást, miközben leállt a sportélet, otthon készülve készülnek a folytatásra. A módszerek között persze vannak különbségek.

Miközben a jóformán az egész világot sújtó koronavírus-járvány miatt az egész futballélet leállt, és minden topbajokság, sőt, majdnem mindegyik európai liga szünetel, a játékosok természetesen mindent megtesznek azért, hogy a lehetőségekhez mérten formában tartsák magukat.

Az persze egyénenként változik, hogy ki és mit részesít előnyben: akad, aki inkább az erősítésre, más az állóképesség javítására vagy szinten tartására fekteti a hangsúlyt.

A Real Madrid labdarúgói már a múlt héten karanténba vonultak, Sergio Ramos, a csapat világ-és Európa-bajnok védője azonban otthon, futópadon próbálja formában tartani magát. „Telemunka” – írta az Instagramján, ahol büszkén hirdeti, hogy másokhoz hasonlóan otthon edz.

Korábbi csapattársa, az immár a rivális Atléticót erősítő Marcos Llorente is így tesz. A spanyol középpályás két góljával és egy gólpasszával egyértelműen a Liverpool ellen 3–2-re megnyert nyolcaddöntő visszavágójának a hőse volt, ám nem dől hátra, és súlyzórúddal, valamint kettlebellel készül a folytatásra, vagyis ő inkább az erősítő gyakorlatokat helyezi előtérbe.

A Paris Saint-Germain és a brazil válogatott sztárja, Neymar is megosztott egy képet, amelyen a fekvenyomó padon ül, valamint egy videót is, amint épp a futópadon edz.

Az persze a napnál is világosabb, hogy otthon, egyedül nem lehet úgy készülni, mint edzésen, ráadásul a labdás gyakorlást sem pótolja semmi, az viszont biztos, hogy sok múlik azon, a játékosok otthon mennyire keményen készülnek ebben az időszakban. Kíváncsian várjuk, ki milyen erőállapotban tér majd vissza a remélhetőleg minél hamarabb folytatódó idényben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kvíz: mennyire van otthon a futball játékszabályaiban? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2024.12.27. 17:20

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

Mbappé és Endrick is betalált, a Real Madrid legyűrte a Stuttgartot

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 20:43

A Real Madrid is kinézte magának Musialát, a Bayern azonban nem engedné – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.09.12. 11:08

Mégis igazol belső védőt a Real Madrid? Eb-győztes bekk érkezhet – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.08.09. 13:06

Felkészülés: Brahim Díaz vezérletével gyűrte le a Real Madrid a Chelsea-t, tizenegyesekkel maradt alul a Barca

Minden más foci
2024.08.07. 08:05

Mbappét De Jong és Lewandowski is megelőzi a La Liga fizetési listáján

Spanyol labdarúgás
2024.07.25. 13:13

Real Madrid: elsőként az egymilliárd eurós bevétel felett

Spanyol labdarúgás
2024.07.24. 12:18
Ezek is érdekelhetik