Kinti sportolás: mit és hogyan szabad?

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 14:26
A pénteki kormányrendelet világosan meghatározza, milyen körülmények között engedélyezett a kinti szabadidős sportolás – és így már azt is tudjuk, mit nem kell szégyellni.

Az egyik sportoló megdöbbent, a jó időben milyen sokan vannak csoportosan a Budai-hegységben, de mivel ő is ott szokott egyedül edzeni, úgy döntött, inkább nem beszél arról, amit tapasztalt.

A másik sportoló annyi helyről hallotta, hogy nem szabad most kimenni, miközben ő nem tudott lemondani napi rendszeres futásairól, hogy megsúgta nekünk, nagyon szégyelli magát.

A harmadik sportoló annyira rossz passzba került – hiszen ebben a nehéz helyzetben is edzeni szeretne –, hogy inkább befelé fordult, elbújt a világ elől.

Ezer és ezer társuk nem tudott mit kezdeni magával az elmúlt hetekben. Kimehet egyedül futni vagy bringázni? A családi túra egy kevésbé látogatott helyen még beleférhet? A street workout teljesen tiltott a korlát összefogdosása miatt, vagy van arra is valami vészmegoldás?

Röviden: mit is jelent pontosan a #maradjotthon?

Hiszen amikor az utca egyik fele megtapsolja a futót, mert kimegy a nulla fokban is edzeni, a másik fele pedig mindennek lehordja, hogy szándékosan terjeszti a vírust, az nem jó helyzet. Amikor lassan szégyellni kell, hogy tennénk az egészségünkért, ott valami nem stimmel. Amikor embereket támadnak azért, mert a kellemes időben kimentek negyedórát biciklizni a kisgyerekkel, akkor valami talán nem olyan egyértelmű.

Még vasárnap küldtünk néhány kérdést az Operatív Törzsnek, hogy a négymillió szabadidő-sportoló is tudja mihez tartani magát. Nyilván nem ez a legfontosabb témakör egy veszélyhelyzetben, de mivel rengeteg embert érint, talán nem is sokadlagos kérdés. Megkérdeztük, mi a javaslat az egyedi sportolás tekintetében; kimehetnek-e sportolni az idősebbek; mit szabad és mit nem szabad a Margitszigeten, a budai hegyekben vagy úgy általában a népszerűbb sportolási helyszíneken; mi a helyzet azokkal a honfitársainkkal, akiknek éppen egészségük megőrzése érdekében javasolta az orvos a sétát vagy a futást.

A lényeg: lehetőleg egyedül sportoljunk

Ma reggel úgy érezhettük, megkaptuk a választ – a kormányrendelet 5. paragrafusában. „Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1.5 méter távolságot kell tartani.”

A mondat első fele talán nem mindenki számára egyértelmű, a „gyalogos” kitétel zavaró lehet, de értelmezésünk (és az általunk megkérdezett jogászok) szerint ez nemcsak a túrázókra, futókra, hanem a bringásokra is érvényes, hiszen ők is egyéni szabadidős sporttevékenységet folytatnak, amely másik „halmazt” jelent a szabadidős célú gyalogos közlekedőkhöz képest.

Itt a jó idő, biztos, hogy sokan mennek ki a szabadba sportolni. Ne hanyagoljuk az otthoni mozgást, de legalább már tudjuk, hogy nem kell szégyellni a futást, bringázást, túrázást sem. Kérünk mi is mindenkit, tartsák be az általános szabályokat, vigyázzanak magukra, és vigyázzanak másokra is. Aki teheti, továbbra is sportoljon. Biztonságosan, felelősségteljesen – és büszkén!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A koronavírus kemény volt, de most már újra képes ultratávokat futni

Csupasport
2023.05.12. 14:32

A túledzésszindróma veszélyes, tudnunk kell, mikor elég

Csupasport
2023.03.05. 09:49

Kemény követelmények a pekingi maratonin, de már Kínában is van futóélet

Csupasport
2022.11.10. 14:39

A Spartathlon kétszeres bajnoka, aki a lakásában is lenyomott 37 kilométert

Csupasport
2022.10.05. 14:39

Bajba került a koronavírusos túrázó

Csupasport
2021.08.05. 17:03

Túrázással a mentális egészségért

Csupasport
2021.06.12. 08:00

Síparadicsom: per a halálesetek miatt

Csupasport
2021.01.20. 17:06

Bogár János a fertőzés után bizakodó

Csupasport
2021.01.14. 12:55
Ezek is érdekelhetik