Szeretek futni. Általában akkor mondom ezt, amikor kérdeznek a hobbimról, de van olyan pillanat, amikor ha erre gondolok, nem vagyok őszinte magamhoz. Legutóbb a Csupasportnak és a BSI-nek köszönhetően részt vettem az 5. Zúzmara Futófesztiválon, itt a 17. kilométer környékén éreztem ezt az őszintétlenséget.
Csaknem hat éve futok. Véletlenül akadtam rá a Csupasport „Fuss 500 km-t!” felhívására, novemberben meglett az 500 km, majd rövidesen kellemes meglepetés ért, nyertem a játékban egy nevezést a Zúzmara Futófesztiválra.
Különösebben nem készültem a versenyre, elégnek tartottam, hogy legalább hetente egyszer futok, ami nem rossz az evős-ivós-bulizós fagyos decemberben. A verseny előtt izgultam. Bár nem ez volt az első futóversenyem, eddig kisebb volumenűeken vettem részt. Aggódtam, milyen lesz a rajtig a sok-sok ember között, és amiatt, hogy nagyarcúan megírtam a Csupasport és a BSI kollégájának – akik nagyon kedvesek, segítőkészek voltak –, hogy 5 perc/kilométer átlaggal teljesítem a távot.
Minden lényeges és szükséges információt megkaptam, emiatt feleslegesen aggódtam, profi volt a szervezés, a lebonyolítás. A helyszínhez közeledve jó volt látni, hogy amint csökkent a távolság, úgy nőtt azok száma, akikről lerítt, hogy a futófesztiválra igyekeznek. Nem volt gond a rajtszámátvétel, az öltözés, a csomag leadása sem. Természetes, hogy ahol sok ember van, ott várni kell, de amilyen hosszú volt a sor, olyan gyorsan is haladt.
Engem zavart a kacskaringós pálya, furcsa volt a talaj sokszínűsége, a jeges beton, fagyott sár, puha homok, poros talaj. Szépen fogytak a kilométerek, jó futóidő volt, élveztem itt lenni. Szokatlan volt, hogy a bólyasor másik felén szembejönnek a futók, nehezen tudtam kezelni a visszafordítókat.
A futópáros mögött tartottam az iramot, és az első kör végén az órát látva örültem, hogy megvan a 40 perc körüli idő. Éreztem, hogy küzdelmes lesz végig tartani ezt a tempót, de bíztam magamban. A második kör végig beton, hosszú egyenes, amit szeretek. A párost követve futottam, s hiába előztek le néhányan, sokakat hagytam le. A harmadik kör elején éreztem, hogy egyre több erőmet emészti fel a követés, féltem, nem bírom végig. Lassítottam, mert arra gondoltam, nincs sok hátra, van előnyöm az 1:45-höz, belefér. A 16. kilométer után valami megtört, nem értettem, mi történik: korábban én hagytam le az embereket, most meg engem előztek le. A 18. kilométernél lévő frissítőponthoz botorkálva értem oda, ittam egy pohár vizet, azután jött a mélypont. Nem ment, miközben biztattak a mellettem elhaladók – de nem hittem se nekik, se magamnak.
Borzalmasan éreztem magam, de amikor megláttam a 21 kilométert jelző táblát, vettem egy nagy levegőt, hajrá, és a következő pillanatban már át is haladtam a célvonalon.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!