Az új kedvenc instant körünk: Mókus kör

„Az emberek több okból is szeretik az instant köröket. Aki nem ismer jó útvonalakat, akinek kell egy track, hogy ne tévedjen el, aki érmet gyűjt, aki versengeni akar, aki a közelben lakik, aki a távolból jön, így örül egy vezetett nyomnak, mind megtalálja a számítását. Egy hagyományos terepversenyt egy évben legfeljebb néhány fix dátummal rendeznek meg (tavaszi és őszi forduló), mert nem lenne rentábilis másképp. Itt bármikor elindulhat a futó. A befizetett nevezési díj pedig akkor sem veszik el, ha a kitűzött napra bejön a rossz idő, és máskor menne, vagy megbetegedne az induló – így nincs kockázat sem” – kezdi a versenyszervezőként is dolgozó terepfutó.

Azt is megtudtuk, hogy több év sikeres versenyszervezési tapasztalattal a háta mögött miért lett egy instant kör ötletgazdája.

„Magam is lelkes terepfutó vagyok, másrészt az átlaghoz képest jól ismerem a Budapest környéki terepeket, a Vértestől a Börzsönyig. Nekem nagy kedvencem a »hátsó Budai«, amit hihetetlen kevesen járnak az elérhetőségéhez képest.

A Mókus kör pedig minden igényt kielégít, bár egyelőre csak rövidebb távon tehetik próbára magukat a futók – a későbbiek során aztán az ultratávok szerelmesei is próbázhatnak a Mókuson.

„Jelenleg még csak a rövidebb, huszonöt kilométeres távot indítottuk el. Ezen ötszázkilencven méter szintet kell leküzdeni, ami nagyon barátságosan »bújik meg« a pályában. Nekem mindig is fontos volt, hogy olyan pályákat jelöljek ki, amelyek jól futhatók, ez minden versenyünkre jellemző, de itt hatványozottan igaz. A futószintidő még így is négy óra, a teljesítménytúrázóknak pedig hét óra áll rendelkezésükre. Szeretnénk, hogy aki elindul, jól érezze magát, sok szépet lásson, és a végén a sikerélmény is meglegyen. Persze így is van, aki eltéved, vagy más ok miatt kicsúszik a szintidőből, de őket általában sikerül meggyőznünk, hogy induljanak el újra, és akkor már könnyen meglesz a sikeres teljesítés.

Két fő cél lebegett a szemem előtt: a korábban megfogalmazottak szerint a Budai-hegység kevésbé ismert részeit is bemutatni, de egy olyan nyomvonalon keresztül, amely a futhatóságával is sok örömet szerez.”

„Kerültük a technikás vagy veszélyes részeket, és arra is figyeltünk, hogy mindenhol jelzett turistaúton vezessük az indulókat. Az emelkedők hosszúak, de nem meredekek. Talán a legnehezebb rész az amatőröknek a Csergezán Pál-kilátóhoz való felkapaszkodás, de már egy hozzám hasonló lelkes amatőr is tudja futva teljesíteni azt a szakaszt is, még ha kell is küzdenie érte. Ha nem kellene, a sikerélmény is kisebb lenne. Ezen a körön a hegyifutóbajnok Szabó Sanyi ugyanúgy tud élményt szerezni, mint egy a terepfutással még csak ismerkedő futó, aki eddig csak aszfaltos félmaratonit futott. A legifjabb indulónk egy kilencéves kislány volt, és nagyon élvezte, hogy megcsinálta kört.”

A vér nem válik vízzé, azaz a versenyszervező is versenyszervező marad, így előbb-utóbb a Mókuson is lehet élesben futni.

„Felvetődött már ötletként, mint ahogy számtalan csoport is elindult már, hogy együtt teljesítsék, baráti társaságban. Mi inkább nagyobb létszámú versenyek szervezésében vagyunk erősek, ide pedig egy sok száz fős futóversenyt szervezni több szempontból is kihívást jelentene, de nem lehetetlen. Viszont a WTF Buda versenyünk is innen rajtol, ráadásul ott a terepfutók mellett az aszfaltfutóknak is kínálunk erdei, lezárt erdészeti utakon zajló hegyiverseny-távokat, így eddig nem láttunk neki a kidolgozásának.”

Az eddigi indulók mindenesetre mind imádták a kört.

„Nagyon szeretik. Elég benézni a Garmin Mókus kör és Vérmókus Facebook-csoportba, ott van minden. Olyan beszámolókat és fotókat posztolnak, hogy nehéz nem rögtön futócipőt húzni és nekilódulni.”

Élménybeszámoló Magyar Péter amatőr futó tollából:

Mátéhoz régi, ős-GPS-es barátság fűz, ráadásul a Mókus kör „vezetékneve” is összeköt bennünket a Garmin révén. Én meg ugye nem csak az erdőt és a futást kedvelem, hanem a technikát is, úgyhogy egy ilyen tracken navigálós, QR-kód leolvasós dologtól nem maradhattam távol. Mentem már korábban egy-két instantot, de ezt most nagyon „kívántam”. Az előzetes infók – táv, szint – alapján éppen nekem valónak tűnt: nem fogok belehalni, de azért megadja a „megcsináltam” érzést. Kovács Ildivel – bár ő alapvetően jóval gyorsabb nálam – már volt néhány közös futásunk, most egy elég hirtelen szervezés után indultunk neki kettesben a Mókus körnek. A pálya tényleg tökéletes volt. Nem vagyok nagyszabású terepfutó, a mászósan durva emelkedők, a nagyon technikás, köves-csúcsós-bukdácsolós lefelék kis mennyiségben még beleférnek mint kaland, de ha a pálya nagy része ilyen lenne, az nem az én világom. Szerencsére a Mókus szinte végig kiválóan futható, nálam rutinosabbak pedig a „szinte” szót is kihúzhatják. A QR-technika végig szépen működött, ez szokott még kis buktató lenni egyes instant futásoknál. Az időjárással is szerencsénk volt, nem rohantunk, mert a futós szintidő is viszonylag kényelmesen tartható. (Külön szimpatikus, hogy a Mókus körön van túrázós szintidő azoknak, akiket nem a futás, csak simán az erdő vonz.) Az utolsó pár kilométeren azért már vártuk a végét, kicsit fogyott az erő. A végét kicsit meg is toltuk, amitől belőlem kiment az élet, a Szépjuhászné büfében néhány perces lábadozást követően tudtam csak elfogyasztani a megérdemelt ebédkét. Az célban azonnal átvehető érem nagyon szép, és kiváló ötlet, hogy a célban büfé is várja a fáradt futót. Összességében a Mókus kör nekem minden szempontból a klasszikus pozitív terepfutóélmény, mindenkinek jó szívvel ajánlom!